Fotó: Boda L. Gergely
Még mindig több mint kétezer egészségügyi kártya vár tulajdonosára jelenleg a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztárnál. 2014 óta több mint kétszázezer egészségügyi azonosítót juttattak el a tulajdonosaikhoz.
2016. május 30., 18:462016. május 30., 18:46
Eddig több mint 210 ezer egészségügyi kártya érkezett a Hargita Megyei Egészségbiztosító Pénztárhoz 2014 óta. Ebből 208 570-et postán keresztül küldtek ki a tulajdonosaiknak, 2068-at személyesen vittek el a pénztártól, 1178-at háziorvos adott át gazdájuknak, 2144-et pedig még nem vittek el – tudtuk meg az intézet szerkesztőségünkhöz eljuttatott statisztikájából.
A kimutatásból az is kiderül, hogy ez idő alatt 2556 olyan személy volt a megyében, aki elveszítette, megrongálta vagy a személyes adatai megváltoztatása miatt nem használhatta tovább az egészségügyi azonosítót. „Az érintettek kérvényezhetik egy új kártya nyomtatását a biztosító pénztártól, amely 15 lejbe kerül és hatvan napon belül érkezik meg postai úton” – mondta érdeklődésünkre Duda Tihamér, a megyei egészségbiztosító pénztár igazgatója. Hozzátette, ilyen esetekben, amíg valaki nem rendelkezik ezzel a kártyával az illetőnek kibocsájtanak egy igazolást, amely hatvan napig érvényes, és azzal is igénybe vehetők az ingyenes egészségügyi szolgáltatások.
Azok a személyek, akik nemrég töltötték be a 18. életévüket, vagy a közelmúltban kerültek egészségügyi biztosított jogkörbe, de még nem kapták meg az egészségügyi kártyájukat, nem kell tenniük semmit, csupán várni, hogy a kártya megérkezzen hozzájuk postai úton – közölte Duda Tihamér. De addig is – fűzte hozzá – ők részesedhetnek az egészségügyi ellátórendszer által nyújtott szolgáltatásokból, mivel a kártyahasználatot lehetővé tevő informatikai rendszer jelzi az egészségügyi szolgáltatóknak, hogy az illető személy biztosított-e.
Duda azokról is beszélt, akik még nem vitték el az egészségügyi kártyájukat. „2144 kártya van
jelenleg a pénztárnál, és várjuk, hogy tulajdonosaik vegyék át azokat. A kártyájukat nálunk tartó személyek legtöbbször külföldön tartózkodnak huzamosabb ideig, de vannak olyanok is, akik egyáltalán nem járnak orvoshoz, így nem használják a kártyát” – fogalmazott Duda. Hozzátette, Hargita megyében jelenleg 22 olyan személy is van, aki vallási megfontolásból visszautasította a kártya használatát.
Nem jelent meg újabb sertéspestis-eset a gyergyóremetei góc közelében, de nem várt eredményt hozott az állategészségügyi hatóság által a környék gazdaságaiban elvégzett ellenőrzés. Számos gazdánál fülszám nélküli sertéseket találtak.
Noha még tart a nyomozás a Gyergyóditróhoz tartozó Orotván februárban történt emberölés ügyében, az ügyészség nem adhat semmilyen információt erről. Így azt sem tudtuk meg, sikerült-e minden kétséget kizáróan azonosítani az áldozatot.
Nemrégiben Csinódra látogattunk, abba a faluba, ahol nem terem meg a burgonya, csak 2002 óta van villany, és ahová két éve vezet aszfaltozott út. Egy ottani gazdával beszélgetve kiderült, Uz Bence utódait nem hozzák lázba a megszorító intézkedések.
Péntek óta küzdenek az avartűzzel a tűzoltók a Gyergyóhollóhoz tartozó Hollósarka településen. Az utolsó tűzfészkek felszámolását szombat reggel folytatták.
Vízkorlátozást helyezett kilátásba a gyergyói vízszolgáltató vállalat, amennyiben Gyergyóújfaluban és Gyergyóalfaluban nem sikerül csökkenteni a vízfogyasztást.
Tudományos konferenciával emlékeznek meg az ereklyés országzászló mozgalom százéves évfordulójáról Maroshévízen. A rendezvény az országzászlók, világháborús emlékművek, katonai temetők és nemzeti emlékhelyek témakörét járja körül.
Idén is csatlakozik az Erdővidék Múzeuma a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozathoz. A tavalyi nagy sikerű gyógynövényes tematikát követve az idei program középpontjában ismét az erdővidéki gyógynövények és azok felhasználása áll.
Több mint 14 millió lejes beruházás küszöbén áll a gyergyószentmiklósi kórház, miután újabb uniós támogatást nyert el. Erről kedden reggel tartottak rendkívüli tanácsülést a városban, ahol egyhangúlag szavazták meg a költségvetés módosítását.
A Gyergyói-medence két településén is vidám falunapok zajlanak a héten. Gyergyóújfalu már pár napja belekezdett az ünneplésbe, Güdücön pedig július első hétvégéjén tartják a hagyományos búcsús rendezvényt.
A Figura Stúdió Színház 40. évadának célját nem egy megemlékezés képezte, hanem a múlt, a jelen és jövőbeli alternatívák bemutatása. A különleges év után érdekesnek ígérkezik a következő is. Jön a Kollokvium, és Bocsárdi László visszatér rendezőként.
szóljon hozzá!