
Fotó: Thomas Campean
Több mint ötmillió lejre bírságolt tavaly a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség – derült ki a hivatal éves beszámolójából.
2016. március 13., 15:052016. március 13., 15:05
2016. március 13., 16:302016. március 13., 16:30
Laurențiu Moldovan, a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetője a tavalyi év ellenőrzéseiről számolt be a sajtónak. Mint az összesítésből kiderült a megyében 2679 ellenőrzést folytattak, jóval többet, mint 2014-ben, akkor ugyanis 2206-szor voltak, terepen. Az ellenőrzések nagy hányadában nem élelmiszeripari termékeket vizsgáltak. A fogyasztóvédelmi felügyelőtől megtudtuk, hogy 1331 esetben észleltek kihágást, ezek közül 549 esetben élelmiszerről, 504 esetben más jellegű termékről derült ki, hogy nem megfelelő. 2015-ben nagyobb hangsúlyt fektettek az ellenőrzések során a megyeszékhelyen kívül eső települések kereskedelmi egységeire, főleg falvakon vizsgálódtak az ellenőrök.
A felügyelő beszámolója szerint tavaly kétmillió lejjel több bírságot szabtak ki 2014-hez képest, az elmúlt évben az 1331 kihágás miatt összesen 5,1 millió lejre bírságolták meg a kereskedelmi egységeket. A Hargita megyei fogyasztók ugyanakkor 2014-hez képest tavaly ötvennel több, 508 panaszt juttattak el Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőséghez. Ezek közül 131 eset bizonyult alaptalannak, 199 megalapozottnak, ezek közül 94 esetben közös megegyezéssel lezárult az ügy. A panaszok nagy többsége a szolgáltatásokat érintette, sokan voltak elégedetlenek többek között a telefon-, gáz- és áramszolgáltatók, illetve a pénzintézetek szolgáltatásával.
A jótállási törvényről
Laurențiu Moldovan arról a törvénytervezetről is beszélt, amelyet ha elfogadnak a honatyák, akkor merőben megváltoztatja a jelenlegi jótállásról szóló jogszabályt. Ma ha valaki elégedetlen a vásárolt termékkel, akkor azt 15 napon belül kell megjavíttatnia az eladónak, jótállónak, az új szabályozás bevezetésével azonban kötelessége lesz a kereskedelmi egységnek 15–30 napon belül kicserélni azt új termékre, vagy visszaszolgáltatni a vásárlónak pénzt. „Biztatjuk a fogyasztókat az online vásárlásra, mert sokkal szigorúbb jogi keret szabályozza azt a vásárlók előnyére. Amennyiben interneten keresztül rendel valaki terméket bármilyen weboldalról, 14 napon belül visszaküldheti azt, és vissza kell adják a pénzét” – magyarázta a főfelügyelő.
A dohányzás kitiltásáról
Szóba került továbbá a március 17-én életbe lépő dohányzási tilalom is. Az intézményvezető elmondta, a kihágáson ért kereskedelmi egységeket és a magánszemélyeket egyaránt megbírságolják. A magánszemélyekre 100–500 lej közötti összeget róhatnak ki, ha tiltott helyen cigarettáznak, a kereskedelmi egységek esetében először 5 ezer lejes bírság róható ki figyelmeztetéssel, másodszor 10 ezer lejes bírság, emellé akár az egység tevékenységének felfüggesztése is társulhat. Harmadszor pedig 15 ezer lejes bírságot rónak ki és akár be is zárhatják az egységet. Minden olyan nyilvános helyen, amelynek mennyezete és legkevesebb két fala van – függetlenül attól, hogy milyen anyagból készült és ideiglenes, vagy állandó jellegű – tilos a dohányzás. Ugyancsak nem szabad cigarettázni többek között a játszótereken, a közintézményekben, kereskedelmi egységekben, tömegközlekedési járművekben. A teraszok is zárt helynek számítanak, amennyiben tetejük és legkevesebb két faluk van.
Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.
Idén is ünnepi gálaműsorral köszöntik a Magyar Kultúra Napját a Gyergyói-medencében. Az eseménynek ezúttal a ditrói Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház ad otthont január 18-án, vasárnap 18 órától.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
szóljon hozzá!