
A szemét valahogyan mindig újra megjelenik, ezért mindig szükség van az önkéntes takarítókra. Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Már több mint száz önkéntes jelezte, hogy részt vesz szombaton a Gyergyószentmiklós területén és a Gyilkos-tó környékén sorra kerülő takarítási akcióban. A megmozdulás egy hosszú távú program kezdetét is jelenti.
2025. október 08., 15:542025. október 08., 15:54
Gyergyószentmiklós idén is csatlakozik a Let's do it, Romania! országos hulladékgyűjtő mozgalomhoz. Ennek keretében útnak indulnak szombaton az önkéntesek, hogy megszabadítsák a várost a szeméttől, valamint hogy a 4-es kilométernél, a Gyilkos-tó felé vezető országút mentén, a parkolókban és a tó körüli sétányon is kivegyék a részüket a takarításból.
Amint Fórika Krisztina, a városháza szóvivője elmondta, célzott felhívást küldtek az iskoláknak és a természetvédő civil szervezeteknek, amelyre pozitívan reagálva
A jelentkezés továbbra is nyitott: várnak minden önkéntest, civil szervezetet, iskolai csoportot és családot, aki szívén viseli a természet és a közösség sorsát.
Az előzetes jelentkezést a 0743 132 420-as vagy a 0366 733 007-es telefonszámon lehet megtenni. Ez elsősorban a városon kívüli helyszínekre történő szállítás megszervezése miatt fontos. Az önkormányzat a szállításon kívül minden résztvevő számára szemeteszsákokat, kesztyűt és ivóvizet biztosít. A nap végén a Szabadidőparkban közös ebéd és meglepetések várják a segítőket.
Fórika Krisztina rámutatott: az önkormányzat hosszú távú, minden korosztályt megszólító környezettudatos nevelési programot indít. Ennek a „nulladik programpontja” a Let's do it, Romania! akció.
„A cél nem csupán az, hogy ez a szemétszedés megtörténjen, hanem a környezettudatos szemlélet megerősítése. A jövőben olyan kezdeményezéseket is tervezünk, mint a közterületek örökbefogadása, faültetési akciók, kis kertek gondozása, valamint környezeti nevelési programok megszervezése az oktatási intézményekben.
– hangsúlyozta a szóvivő.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
Készül az új évadra a Figura Stúdió Színház: hat premiert terveznek, miközben tíz korábbi előadás is műsoron marad. A gyergyószentmiklósi társulat az iskolásokat is megcélozza új osztálytermi bérletével, és több fesztiválon is fellép az évad során.
Gombák, gyógynövények, méz, sajtok, vadak és hegyi patakokból kifogható halak, fűszerek, erdei gyümölcsök lesznek a középpontban az augusztus 28–29-én sorra kerülő Erdő Kincsei Fesztiválon Gyergyószentmiklóson.
Várja a gyerekeket és felnőtteket a Mozdulj Gyergyó! négynapos eseménysorozata, amelyen a sportágválasztótól az ökölvíváson, hokin és labdarúgáson át a közösségi programokig számos mozgásforma és kísérőrendezvény kap helyet Gyergyószentmiklóson.
Két maroshévízi férfit azonosítottak és tartóztattak le a rendőrök, miután a gyanú szerint megtámadtak egy taxisofőrt, majd egyikük jogosítvány nélkül elhajtott a taxival. A járművet később egy Maroshévíz határában található erdős területen hagyták.
1 hozzászólás