Tiltótábla "véd" a gyopármaffiától

•  Fotó: Bajna Gyöngyi

Fotó: Bajna Gyöngyi

A védett növénynek számító havasi gyopár leszedését, kereskedelmét akadályozná meg, a virág élőhelyének megmentését célozza meg az egyik gyergyószentmiklósi természetvédő szervezet új kezdeményezése. Ezzel párhuzamosan a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park természeti szépségeit is népszerűsítenék a turistáknak.

Bajna Gyöngyi

2012. október 15., 19:132012. október 15., 19:13

A havasi gyopár megmentésére irányul az a kezdeményezés, amelynek során a havasi gyopár árusításának tiltásával kapcsolatos ismeretterjesztő tábla, illetve a nemzeti parkban levő Natura 2000 területekről 300 darab szórólap, 140 darab füzet, 40 darab útmutató könyvecske, 80 darab fényképből álló fotóalbum készül – közölték az Amőba Öko Központ illetékesei. Az erről tartott sajtótájékoztatón  Hegyi Barna elmondta, előfordult, hogy a termelői engedéllyel rendelkező gyopárárus a védett növény egy részét a Csalhóból, vagy épp Lóhavason szedte. Hozzáfűzte, „az illegális gyopárárusításra a szorosban tevékenykedő gyopármaffia kiskorú gyermekeket használ fel”. A tiltó tábla felállítása az Amőba Öko Központ által a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás környezetvédelmi programjára leadott és sikeres pályázaton nyert összegből valósul meg. A pályázat összértéke 10 000 lej, melyből önrész 1085 lej volt.

Információs táblákon mutatják be a nemzeti park szépségeit

A természetvédelmi területek népszerűsítésére írt ki pályázatot Hargita Megye Tanácsa. Az Amőba Öko Központ ezen sikeresen pályázott. Az elnyert összegből  a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park legismertebb turistaösvényei mentén turisztikai ismeretterjesztő táblákat helyeznek ki. A táblák a park térképén kívül az adott helyhez közeli turistaösvényeket is ábrázolni fogják, illetve azt, hogy milyen természeti ritkaságok, állat, növényvilág, geológiai értékek vannak a közvetlen környezetben. A nemzeti parkkal kapcsolatos szabályokat és törvényeket is feltüntetik rajtuk. A táblákat október végén helyezik ki a Békás-szoros bejáratánál, Háromkúton, Gyilkostón a nemzeti park helyi kirendeltsége előtt, Balánbányán, és Vas-patakán egyaránt. A pályázat összértéke 5000 lej, melyből 1000 lej volt az önrész.

A két pályázatot a Hargita Megye Tanácsa, illetve Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás turisztikai programok, környezetnevelési tevékenységek megvalósítására írta ki – számolt be az Amőba Öko Központ elnöke, Bajkó Ildikó, Hegyi Barna, a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park igazgatója (Amőba-tag), Laczkó Zoltán a nemzeti park pályázatfelelőse, és Barti Tihamér, megyei tanácsos. Elhangzott: a  megyei tanács által létrehozott Hargita Közösségi Fejlesztési Társulásnak több mint félszáz tagja van, melynek tagja  majdnem az összes helyi önkormányzat. A társulás célja, a civil szervezetek pályázási lehetőségének a „biztosítása”.

A sajtótájékoztatón  a nemzeti park igazgatója elmondta, mivel a környezeti nevelés tevékenységeket tartják egy ilyen terület kezelőjeként a legfontosabbnak, mindig keresik a civil szervezetekkel az együttműködési lehetőséget, hiszen pénzforrásaik szűkösek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban

Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés