Télűzés sűrű havazással

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Farsangtemetésekkel, mulatságokkal tarkított hétvégén vagyunk túl – a gyergyói települések szinte mindegyikében „bolondosra” váltott a hangulat vasárnap. Az időjárás is bekapcsolódott a mókázásba, a télűzők mellé heves havazás csatlakozott.

Pethő Melánia

2013. február 10., 21:022013. február 10., 21:02

2013. február 11., 19:032013. február 11., 19:03

Ostorcsattogtatás, kurjongatás, énekszó csalogatta kapuik elé az újfalviakat, a Katorzsa Néptáncegyüttes hagyományőrző csoportja már a reggeli órákban útra kelt, hogy a falu minden szögletébe eljuttassa az alig pár éve felelevenített hagyományt, a farsangolást. A csíkszentdomokosiaktól „tanulták el” a szokást ezelőtt négy évvel, azóta minden esztendőben a Dobai ad alapot a farsangi mókázásnak. „Táncos ember lehetett Dobai, akiről nevét kapta ez a farsangi szokás. Tulajdonképpen a mulatozás időszakát temetjük el az énekkel, tánccal és persze bolondozással” – mondta el érdeklődésünkre a vidám menet egyik főszereplője, Sánta Rózsi, az idős menyasszony. Az arát korban hozzá illő vőlegénye, Piros Vince kísérte, és a násznép között is csak elvétve lehetett zsenge korút felfedezni. Persze ez mind a látszat, a kucsmák, fejkendők egytől egyig fiatal arcokat takartak.


Szárhegyen nagybőgőt temettek

Szárhegyen is vasárnap temették el a zenés mulatságok időszakát, ezzel együtt a vigasságok tekintélyes kellékét, a nagybőgőt is. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, pap végezte a szertartást, az elhunyt földi életének emlékezetes mozzanatait pedig sirató asszonyok sorolták jajveszékelve. A Cika Hagyományőrző Csoport tagjai a délelőtti szentmisét követően keltek útra, idén a falu alszegi részén vonultak át. Az előre kitűzött megállóhelyeken felcsendült a zeneszó, az ének, a népviseletbe öltözött farsangolók táncába pedig a bámészkodók is bekapcsolódtak. A jókedvcsinálókat sehonnan nem engedték el fizetség nélkül; fánkból, forró teából, kontyalávalóból mindenkinek bőségesen kijutott.

Remete és Ditró együtt ünnepelt

A terülj, terülj asztalkám, eszem-iszom nem maradt el a gyergyóremetei farsangról sem. Egy asztalról evett a kaszás, tucatnyi ördögfióka, bohóc, cigány asszony, boszorkány, a rém rendes család tagjai és még Isten tudja hányan. Igazi tömeg verődött össze a találkozóhelyen, a csutakfalvi Kossuth téren, a farsangoló helyi néptáncosok és önkéntes fiatalok mellett a ditrói hagyományőrző csoport tagjai is részt vettek, a vonuló vidám menetbe pedig több falubéli is bekapcsolódott. Az ostorcsattogással, kolompolással,  kurjongatásokkal tarkított bolondozás csupán egyetlen résztvevő számára volt „holt komoly”, a bábu volt az, ki végét lelte Kápárnál. Nem tartott sokáig az érte való sírás-rívás, háziak és vendégeik sietve vonultak át Ditróba, ahol a falu alszegi részén folytatták a farsangi mókázást.


Csujogtatva temették a telet a szentmiklósiak

Gyergyószentmiklóson az elmúlt években már megszokott forgatókönyv szerint zajlott a télűző farsangolás. A város főterén és a Gábor Áron utcán hosszú sorokban haladtak a „gyászolók” a Népművészeti Alkotóházig. Itt az udvarban zajlott aztán Cibere vajda és Konc király összecsapása. A küzdelmet nem mindenki láthatta, és ennek oka az, hogy az alkotóház udvara igencsak szűkösnek bizonyult a farsangoló százak számára, sokan a kapun kívülről leshették a történteket. A csatát egyébként idén is Cibere vajda nyerte, jelezvén, hogy elkezdődött a negyvennapos böjt, de örvendetes, hogy ugyanakkor a tél s vele minden rossz tűzre került az elégedett bábu által megszemélyesítve.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés