
Fotó: Baricz Tamás Imola
Összesen 130 hallgató kezdi az új tanévet a Babes-Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatán alap- és mesteri képzés keretében. A Csiky-kertben található tanintézményben hétfőn délelőtt tartották az ünnepélyes nyitórendezvényt.
2015. szeptember 28., 22:402015. szeptember 28., 22:40
Tizenkilenc esztendeje, hogy létrejött Gyergyószentmiklóson a kihelyezett tagozat, akkor két tanár rendelkezett doktori címmel. A jelenlegi tanári kar tagjai mind doktori címmel rendelkeznek – összegeztek az egyetemi tanévnyitón.
Dr. Dombay István intézményigazgató azon lehetőségekről szólt, melyek az idegenforgalom-földrajz szakos hallgatók rendelkezésére állnak: a jól képzett tanárok és intézmény mellett szakmai gyakorlatok, csereprogramok, tudásbővítő pályázati lehetőségek. „Szeptember 27-én a Turizmus Világnapja volt, és mottója: Egymilliárd turista, egymilliárd lehetőség. Ez a szám bizonyítja, hogy a turizmus egy nagyon fontos gazdasági ágazat. Nőtt a turisták száma, és hogy még jobban nőjön a hazai turizmus, akik ide jöttetek, nem egy olyan szakmát választottatok magatoknak, amelyből már Dunát lehet gátolni. Bele kell vágni a szakmáma, dolgozni kell, fejleszteni ezt a nagyon szép ágazatot” – fogalmazott Dombay.
Az alapképzésben részt vevők idegenforgalom-földrajz szakon, magyar és román tagozaton szerezhetnek képesítést, így a kétnyelvű tanévnyitón dr. Niţă Adrian a román tagozaton kezdőket köszöntötte, majd dr. Dézsi Zoltán a kihelyezett tagozat alakulásáról, tizenkilenc éves történelméről szólt, és ő is a lehetőségek kihasználására hívta fel a fiatalok figyelmét.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!