Tanévnyitó a Csiky-kerti egyetemen

185 diák kezdte el az új tanévet a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatán. A Csiky-kerti egyetemen idegenforgalom-földrajz alapképzés, valamint az ökoturizmus és fenntartható fejlesztés mesterképzés zajlik.

Gergely Imre

2012. október 01., 19:182012. október 01., 19:18

2012. október 01., 20:382012. október 01., 20:38

Az idei gyenge érettségi eredmények ellenére volt elegendő jelentkező a gyergyószentmiklósi egyetemen, így mind a magyar nyelvű, mind pedig a román tagozaton beteltek az állami támogatású helyek a 2012/13-as tanévben is – mondta Dombay István egyetemi docens, az intézmény igazgatója a tanévnyitón. Ez azt jelzi, hogy a turizmusban ma is sokan látnak jövőt, érdemesnek tartják, hogy ezt a pályát válasszák. Ha jobb eredmények születtek volna az érettségin, biztosan több lett volna a jelentkező is az egyetemre – vonta le a következtetést.

A turizmusnak a válság sem árt

Hogy mennyire van jövője a turizmusnak, mind Székelyföldön, mind világszerte, azt Horváth Alpár egyetemi adjunktus érzékeltette – elmondva, hogy a gazdasági válság alig éreztette hatását a vendéglátásban, turizmusban, sőt, egyes helyeken növekedés is mutatkozott az ágazatban. Horváth hozzátette, szükség van jól képzett szakemberekre a turizmusban, hogy megfelelő módon lehessen idevonzani a vendégeket. Ennek előnyeit nem csupán a vendéglők, szállodák tapasztalhatják, hanem ennél jóval tágabb réteg, az építkezésben érdekeltektől a gazdákig, akik a vendégek által elfogyasztott ételek alapanyagait megtermelik. A turizmus fejlődik, munkahelyet tud biztosítani a jól képzett szakembereknek, így a  Babeş-Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatán diplomát szerzőknek is.

Itthon kell a boldogulást keresni

Az egyetemi oktatók kifejtették, az itt szerzett és európai uniós szinten elismert oklevéllel jó eséllyel helyezkedhetnek el szülőföldjükön a diákok, nincsenek rákényszerülve arra, hogy elvándoroljanak. Ezzel csengett egybe Mezei János polgármester beszéde is, aki kifejtette, azon dolgoznak, hogy Gyergyószentmiklós húzó gazdasági ágazata a turizmus legyen, amihez szükség van a szakemberekre. Mezei idézte Vizi E. Szilveszter gondolatát, miszerint minden termék értékének nyolcvan százaléka a szellemi tőke. A diákok számára az egyetemi évek jelentik azt a lehetőséget, hogy minél több ilyen szellemi tőkét gyűjtsenek, amit a későbbiekben kamatoztathatnak.

Az új tanévben idegenforgalom-földrajz szakon 30 magyar és 12 román tagozatos, valamint az ökoturizmus és fenntartható fejlesztés  mesterképzés szakon 27 mesteris „gólya”, vagyis elsőéves kezdte el a Csiky-kertben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok

Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
Hirdetés
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
Hirdetés
2026. június 04., csütörtök

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért

Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért
2026. június 02., kedd

Mától osztják a fűtés- és energiatámogatásokat Gyergyószentmiklóson

Osztják a fűtés- és energiatámogatásokat Gyergyószentmiklóson: június 2. és 4. között vehetik át a jogosultak a fűtéstámogatást, közismert nevén a „fapénzt”, valamint az energia-kiegészítő juttatást, az úgynevezett „butéliapénzt”.

Mától osztják a fűtés- és energiatámogatásokat Gyergyószentmiklóson
2026. június 01., hétfő

Folytatódik a dűlők kataszteri felmérése Gyergyószentmiklóson 

Folytatódik Gyergyószentmiklós külterületeinek általános kataszteri felmérése: június 2. és 5. között több dűlőben és az ipari zóna belterületein végeznek helyszíni méréseket.

Folytatódik a dűlők kataszteri felmérése Gyergyószentmiklóson 
Hirdetés