Tánclépésben a fejlődés útján

A sérült gyerekek tánc általi fejlesztése céljával folytatja tavaly indított közös programját a gyergyószentmiklósi Hóvirág Néptáncegyüttes és a Gyulafehérvári Caritas Esély Programja.

Pethő Melánia

2013. május 08., 18:072013. május 08., 18:07

2013. május 08., 19:062013. május 08., 19:06

Sikeres volt a tavalyi kísérlet, már a bemutatására tartott nyilvános előadáson kijelentették a programvezetők: nem hagyják abba; ha nem lesz rá anyagi fedezet, önkéntes munkával folytatják a sérült gyerekek és egészséges társaik közös foglalkoztatását. A cél többszörös: a másság elfogadásának segítése mellett a tánc gyógyító, fejlesztő hatása is hangsúlyos szerepet kap a Hóvirág Néptáncegyüttes és a sérült gyermekekkel foglalkozó Esély program közös projektjében, ami idén is támogatást nyert a  Közösségért Alapítvány és a MOL Románia gyermekgyógyító programja által.

Tánc által fejlődünk címszó alatt heti rendszerességgel zajlanak a terápiaként alkalmazott foglalkozások. „Szinte nem is lehet megfogalmazni, hogy a tánc segítségével mekkora fejlődést értünk el a sérült és halmozottan sérült gyerekeknél, az egészséges társaikkal való együttlét pedig jótékony hatással van közérzetükre. Igen fontos eredmény az is, hogy a szülők gyerekeikkel együtt részt vesznek a próbákon, színpadra állnak, táncolnak. Nem volt könnyű dolog legyőzniük gátlásaikat, de sikerült nekik” – számolt be a közös projekt eredményességéről Pupák Felméri Zsuzsa, az Esély program vezetője. Hasonlóképpen vélekedik Gáspár Judit, a Hóvirág Néptáncegyüttes oktatója is, aki eredményként könyveli el, hogy az egészséges gyerekek megtanulták, hogyan viszonyuljanak fogyatékkal élő társaikhoz, hogyan nyújtsanak segítséget nekik és szüleik részéről is teljes az elfogadás.

A másság elfogadásának erősítésében sokat segített egy közös táborozás; a gyerekek múlt héten a Székelyudvarhely melletti Lókodon tartózkodtak, ahol a táncoktatáson volt ugyan a hangsúly, de lehetőség adódott egymás jobb megismerésére, közös élmények szerzésére. „Már egy éve dolgozunk együtt, de most, a tábor során jutott csak idő arra, hogy a sérültek elmondhassák egészséges társaiknak, miért is vannak abban a helyzetben, amiben. Betegségükről, problémáikról is beszélgettünk” – mondták el a programvezetők, hozzátéve, hogy egymás jobb megismerése után már maguk a gyerekek jelentették ki, mindenképp folytatni kell a közös programot.

A Tánc által fejlődünk címet viselő programban tanultakat június folyamán Gyergyószentmiklóson és a környező falvakban mutatják be a nagyközönség előtt a hóvirágos és az esélyes gyermekek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 18., vasárnap

Előadás a légúti betegségek megelőzéséről Gyergyószentmiklóson

Dr. Bíró Levente tüdőgyógyász A leggyakoribb légúti betegségek megelőzése címmel tart előadást Gyergyószentmiklóson.

Előadás a légúti betegségek megelőzéséről Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Tájékoztató megbeszélést tartanak az autópályáról Gyergyóalfaluban

Tájékoztató megbeszélésre hívja a lakosságot Gyergyóalfalu községvezetése az autópálya-beruházással kapcsolatban. Az esemény január 22-én, csütörtökön 12 órára van meghirdetve a helyi kultúrház színháztermébe.

Tájékoztató megbeszélést tartanak az autópályáról Gyergyóalfaluban
2026. január 15., csütörtök

Bement érdeklődni és kiderült: 125 százalékkal drágult a házadója

Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.

Bement érdeklődni és kiderült: 125 százalékkal drágult a házadója
2026. január 15., csütörtök

Gálaműsorral ünneplik Ditróban a Magyar Kultúra Napját

Idén is ünnepi gálaműsorral köszöntik a Magyar Kultúra Napját a Gyergyói-medencében. Az eseménynek ezúttal a ditrói Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház ad otthont január 18-án, vasárnap 18 órától.

Gálaműsorral ünneplik Ditróban a Magyar Kultúra Napját
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
Hirdetés
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
Hirdetés