
Fotó: Baricz-Tamás Imola
Jelentősen megemelkedett az Országos Lakásügynökség (ANL) birtokában lévő tömbházlakások bérleti díja Gyergyószentmiklóson, de emiatt még senki nem költözött ki a lakásokból eddig. A lakók szerint ez hamarosan be fog következni, annál is inkább, mert rezsivel együtt sok a fizetnivaló.
2017. január 28., 19:132017. január 28., 19:13
„Tavaly novemberig 155 lejt kellett fizessek a kétszobás lakásra, a díjemelés után 270 lej lett a havi házbér. Ez az összeg még elfogadható, de a közköltség nagyon megemeli a fizetnivalót. Decemberre 500 lej volt a fűtés és melegvíz-számlám, januárra 700 lej lesz. Mindez úgy, hogy 19 Celsisus-fok volt a lakásban, mert annyira vékonyak a falak, hogy nem tartják a hőt, és az összeszáradt, fakeretes ablakokon is kimegy a meleg. A földszinti és a negyedik emeleti lakásokban általában ilyenek az állapotok, a többi szinten melegebb van” – mondta lapunknak az ANL-s lakások egyik bérlője. Hozzátette, most már a házbér is akkora, amennyiért a városban bárhol lehetne lakást bérelni, így sokak számára meggondolandó, hogy vállalják-e a maradást az ifjúsági lakásokban, vagy inkább elköltöznek. „Egyedül az jelent biztonságot, hogy innen nem lakoltatnak ki, csak ha felgyűjti a tartozásait az ember, máshol pedig a tulajdonos bármikor visszamondhatja a szerződést” – tette hozzá.
A gyergyószentmiklósi ANL-s lakások bérlőinek vannak más panaszaik is. Nem értik például, hogy Gyergyószentmiklóson miért alkalmazzák már tavaly november óta az egyébként országosan megváltozott bérleti díjakat, míg más városokban csak január elsejétől léptették életbe a rendeletet. „Két hónapot elcsaltak tőlünk, november elsejétől már az új díjak szerint fizetünk, habár szerződésmellékletet még mai napig nem írtunk alá” – emelt hangot az egyik bérlő. Szomszédja cáfolta az utóbbi kifogást, állítva, hogy ő megkapta, aláírta a változásokat tartalmazó dokumentumot, ugyanakkor ő is felteszi a kérdést, „január elseje Gyergyóban november elsejére esett?”
A gyergyószentmiklósi képviselő-testület tavaly ősszel hagyta jóvá a szóban forgó módosítást, az október 20-i tanácsülésről szóló tudósításunkban azt közöltük: az ANL-s lakásokban ezúttal nemcsak a 35. évet betöltött, hanem minden lakó esetében újraszámolják a lakbéreket. Korábban a lakás nagysága, mérete alapján történt a bérszámítás, az új rendelkezés szerint viszont az egy főre eső jövedelem is része a díj kiszámításának.
Most a gyergyószentmiklósi városháza szóvivőjétől érdeklődtünk, hogyan alakultak a bérleti díjak, és a módosítás életbeléptetésének dátumáról is érdeklődtünk. Fórika Krisztina közölte, az eddigi legkisebb bérleti díj, amely 106 lej volt, 190 lejre, a legmagasabb bérleti díj pedig 250 lejről 300 lejre módosult. „Az Országos Lakásügynökség június 24-én küldött egy levelet az önkormányzatnak, amiben felszólította, hogy a törvény értelmében el kell járnia a lakbérek újraszámolásában. Azt, hogy mások milyen törvényre hivatkozva emeltek csak január elsejétől, nem tudom. Mi a törvény és tájékoztatás értelmében jártunk el a novemberi emelésekkor” – válaszolta a szóvivő.
Az ifjúsági lakások bérleti díjának módosítására vonatkozó kormányrendelet előírja, hogy a bérleti díjak egy részét az önkormányzatoknak vissza kell utalniuk a lakásügynökséghez, a helyben maradó összegből pedig fedezniük kell a fenntartási, főjavítási és egyéb költségeket. Gyergyószentmiklóson 2016-ban több mint 2 milliárd lej folyt be az ifjúsági lakások, illetve a közüzemek tulajdonában lévő lakások bérleti díjából. „Az Országos Lakásügynökségnek ebből kell visszautalni a neki járó összeget, a bevétel többi részéből pedig javításokra, karbantartási munkálatokra kerül sor. Már van egy igénylista arra nézve, hogy melyek azok a munkálatok, amiket el kell végezni, ezt frissítik az elkövetkező hónapokban, és amint az időjárás engedi, elkezdődhetnek a kisebb-nagyobb javítások, cserék” – tájékoztatott Fórika Krisztina.
A szóvivőtől tudjuk azt is, hogy még senki nem vásárolt lakást a gyergyószentmiklósi ANL-s tömbházakban. „Ennek oka a magas ár” – tette hozzá. A kiköltözések kapcsán elmondta, tavaly öt ilyen eset volt, négy esetben önként költöztek el a bérlők, valamint egy kilakoltatás is történt a felhalmozott tartozások miatt. Ilyen címen jelenleg is több per van folyamatban, de végrehajtás tavaszig nem fog történni, mivel téli időszakban senkit nem lehet kilakoltatni.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
Tragédiával végződött egy lakástűz hétfő reggel Marosfőn: az égő házban egy 92 éves férfi holttestét találták meg a tűzoltók.
szóljon hozzá!