
Fotó: forrás: Gyergyóremete.ro
Változatos kulturális és közösségi programokra kerül sor a következő időszakban Gyergyóremetén Az események között kiégésről szóló előadás, színházi produkció, kiállítás is szerepel, és készülnek a gyermeknapra is.
2026. május 10., 11:322026. május 10., 11:32
Az eseménysor május 13-án szerdán kezdődik az Egészséges Gyergyóremete előadás-sorozat újabb rendezvényével. A községháza tanácstermében 17 órától Elekes István tréner és coach tart előadást A kiégés megértése – Nem lustaság, nem gyengeség címmel.
Május 16-án, szombaton 19 órától az Udvartér Teátrum mutatja be a Hatan pizsamában című előadását a Balás Gábor Művelődési Házban.
Május 20-án a Nagyvilág Gyergyóremetén programsorozat keretében Párizs, a fények városa címmel tartanak élménybeszámolót a Fráter György Általános Iskola VII. A és VII. B osztályos tanulói. Az esemény 18 órától kezdődik a Balás Gábor Művelődési Házban.
Május 28-án 18 órától a községháza tanácstermében nyílik meg a Szakkör kiállítás – a bútorfestés hagyománya című tárlat, amely a szakkör program zárókiállítása.
A hónap zárásaként május 31-én gyermeknapi programokkal várják a családokat. A 12 és 16 óra között zajló események helyszínei a Balás Gábor Művelődési Ház és környéke, a Fráter György Általános Iskola udvara, valamint a Szent Anna Szociális Ház lesznek. A szervezők színes és interaktív programokat ígérnek a gyermekek számára.
Mentorprogramot indít, képzéseket és konferenciát szervez, valamint a nők elleni erőszak megelőzésében is szerepet vállal az RMDSZ nemrégiben megalakult Gyergyó Területi Nőszervezete. Várják a nők csatlakozását.
Hetven alkohol- és kábítószer-gyorstesztből kettő mutatott pozitív értéket pénteken, amikor a gyergyószentmiklósi rendőrök ellenőrző akciót tartottak.
Október végére 16 százalékban elkészült a Marosvásárhelyt Târgu Neamțcal összekötő A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakasza, ami hat százalékpontos előrelépést jelent az előző jelentéshez képest.
Tiltakoztak szerda este Gyergyóalfaluban az új megyei hulladékgazdálkodási rendszer ellen: a lakossági fórumon sokan kijelentették, nem kötnek szerződést az új szolgáltatóval.
A villamos hálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás november 5-én, csütörtökön 9 és 15 óra között Borszék több utcájában.
Gyergyószentmiklós képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén határozott a helyi pályázati kiírás alapján a költségvetésből biztosított sporttámogatások elosztásáról. Tizenegy sportegyesület és klub összesen 271 945 lej támogatásban részesül.
Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.
A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.
Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.
Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.
szóljon hozzá!