
Idén is a templom ünnepe, a vasárnapi búcsús szentmise jelenti a Szent István Napok leghangsúlyosabb programját Borzonton, de a szervezők igyekeztek úgy összeállítani a kétnapos kínálatot, hogy idős, fiatal egyaránt találjon magának kedvére valót benne.
2015. augusztus 19., 21:582015. augusztus 19., 21:58
A Dorka panzió sportpályáján minifoci-bajnoksággal, a művelődési ház körüli rendezvénytéren pedig vérnyomás- és vércukorszintméréssel rajtol a program szombaton reggel 9 órakor. Tíz órától a gyermekek vehetik birtokukba a teret, őket a gyergyószentmiklósi Pro Terra Alapítvány munkatársai várják kézműves foglalkozásokra, és lovagoltatás is lesz. Délután 5 órától a legkisebbeket és szüleiket hívja játékra, éneklésre, mondókázásra a Caritas Korai Nevelő és Fejlesztő Központja. Programjában játékos vetélkedők is szerepelnek.
Érdekes és látványos mozzanat lehet kicsik, nagyok számára a délután 3 órától kezdődő lovas erőpróba, szórakoztató és bulira hangoló Horváth Roland zenei előadása, amit 6 órától követhetnek végig az érdeklődők. Este 8-tól Hangyaboly-, fél tíztől pedig Insect-koncert szerepel programon.
A búcsús szentmisére vasárnap déli 12 órától várják a híveket. Ezen a napon a szabadtéri programok este 7-től kezdődnek a Domokos Pál Péter Hagyományőrző Egyesület műsorával. Nyolc órakor Nagy Imre népi zenekara szórakoztatja a közönséget, 9 órától pedig utcabál kezdődik, amelyen a talpalávalót a Haverek zenekar szolgáltatja.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!