Szent Anna-ház – otthon hatvan fiatalnak

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

A terv megvalósult – kevéssel iskolakezdés után teljesen elkészült a gyergyószentmiklósi Szent Anna bentlakó otthon épülete. Ha sikerül berendezni az új szárnyat is, a ház hatvan rászoruló fiatal számára nyújt majd otthont, biztonságot.

Pethő Melánia

2012. október 01., 16:322012. október 01., 16:32

2012. október 01., 17:592012. október 01., 17:59

A Gyilkostó úton lévő ingatlant, az egykori szülészet épületét romjaiból újíttatta fel a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, s bár a teljes renoválással csak mostanra készültek el, a ház első részét már egy éve lakják a környékbeli településekről érkezett középiskolások. Ők mindannyian a Böjte Csaba ferences szerzetes által alapított gyermekvédelmi hálózat valamely intézményéből „nőttek ki”. „Százhúsz kilométeres körzetből jöttek ide gyerekek. Többségük az alapítvány szárhegyi otthonából érkezett, a többiek távolabbi településekről, Csaba testvér napközis foglalkoztatóiból. Árvák vagy hátrányos szociális helyzetű családok gyermekei. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány a bentlakás biztosításával próbálja segíteni őket, hogy nyolcadik osztály befejeztével ne hagyják abba az iskolát, tudják folytatni tanulmányaikat” – tájékoztatott László Andrea, a Szent Anna otthon nevelőnője.

Az életre nevelik a fiatalokat

Jelenleg tizennyolc fiatal lakik a bentlakásban, középiskolába, szakiskolába járnak. A kötelező tantárgyakon túl az életre is felkészülnek; az otthonban emberséget, szeretetet, egymásra figyelést tanulnak. „Esténként összeülünk, beszélgetünk, énekelünk. Felolvasunk a bibliából, megbeszéljük, hogy ki hogyan értelmezi. Célunk, hogy szeretetre, emberségre neveljük a fiatalokat. Önállósodásukat segítjük, és itt megtanulhatják a ház körüli munkák mibenlétét is. Arra is hangsúlyt fektetünk, hogy rájöjjenek: az adományba kapott dolgok többé, értékesebbé válnak, ha mi is hozzátesszük részünket” – magyarázta a nevelőnő. Mint mondta, ebben a szellemben veszi ki részét minden bentlakó azokból a munkákból, melyek elősegítik az otthon önellátóvá válását.

Többször volt példa arra, hogy termények betakarítására felajánlást kaptak. Nem csak a begyűjtést végzik el, de a télirevaló eltevéséből is kiveszik részüket a fiatalok. Idén a pityókát napszámos munkával szerezték be, almát, szilvát szüreteltek, fenyőtobozt gyűjtöttek és kukoricát is szedtek nemrég. A járulékként kapott gyümölcsből lekvárt, szirupot készítettek, a szemes pedig a gazdaság szárnyasainak szolgál táplálékként. „Száz csirkét, három sertést tartunk. Próbáljuk önellátóvá tenni a bentlakást, de még segítségre van szükségünk. Anyagi támogatást kapunk a Szent Ferenc Alapítványtól, állandó magyarországi és helyi támogatóink is vannak, de igyekszünk elérni, hogy megálljunk saját lábunkon” – szögezte le a házvezetést férjével és édesanyja segítségével ellátó nevelőnő.

Elkészült a ház, bővülhet lakóinak száma

Iskolakezdés után nem sokkal fejeződött be a munkálat a bentlakás épületében, az új szárny földszintjén és emeleti részén összesen tizennégy szobát és tíz, zuhanyzófülkével felszerelt fürdőszobát alakítottak ki. A munkálatokat a németországi Renovabis Alapítvány pénzadományából sikerült kivitelezni – közölte László Andrea. Az új rész elkészültével hatvan személy befogadására vált alkalmassá az épület, a már várólistán lévő diákok fognak elsőkként beköltözni.

„Ez a ház a benne lakó gyerekeknek otthont jelent. Itt mindenkit olyannak fogadunk el, amilyen, mindannyian szeretetre, gondoskodásra találnak. Ha majd kikerülnek innen, az ajtók nem záródnak be mögöttük, nehézségeikkel, gondjaikkal, bánatukkal bármikor visszajöhetnek, de szívesen fogadjuk őket akkor is, ha örömüket, sikerélményeiket kívánják megosztani velünk” – tolmácsolja és osztja Csaba testvér gondolatait László Andrea.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le

Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok

Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok
2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Hirdetés
2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
2026. június 04., csütörtök

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért

Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért
2026. június 02., kedd

Mától osztják a fűtés- és energiatámogatásokat Gyergyószentmiklóson

Osztják a fűtés- és energiatámogatásokat Gyergyószentmiklóson: június 2. és 4. között vehetik át a jogosultak a fűtéstámogatást, közismert nevén a „fapénzt”, valamint az energia-kiegészítő juttatást, az úgynevezett „butéliapénzt”.

Mától osztják a fűtés- és energiatámogatásokat Gyergyószentmiklóson
Hirdetés