Székházavatóra készül a ditrói közbirtokosság

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Végéhez közelednek a térrendezési munkálatok, hamarosan ünnepélyesen is felavatják a Gyergyóditrói Közbirtokosság Maros utca székházát. A múlt század elején közösségi összefogással, közösségi célokra épített ház ismét a település lakóit szolgálja.

Pethő Melánia

2012. október 02., 17:162012. október 02., 17:16

2012. október 02., 18:492012. október 02., 18:49

Bár közel egy éve a Maros utcai épületben zajlik a Gyergyóditrói Közbirtokosság adminisztratív tevékenysége, az új székház felavatását csak annak teljes rendbetétele után kívánják megejteni. Az épület felújítása korábban megtörtént, idén rendbe tették az előkertet és az udvart, a hátralévő apróbb simításokat igyekeznek még e hónapban befejezni, ezután történik meg a székház ünnepélyes avatója – közölte Kovács Árpád András, a közbirtokosság elnöke.

Az épülettel példát kívánnak mutatni

A székház megvásárlása kapcsán az elnök elmondta, bár időközben sikerült visszanyerni az egykori közbirtokosság államosított ingatlanját, a Puskás Tivadar utcai épületnek vendéglátó rendeltetést szánt a közgyűlés, az önkormányzattól bérelt és megvételre felajánlott Malom utcai épületet pedig sem árban, sem állapotában nem találta megfelelőnek arra, hogy itt folytatódjon a közbirtokossági adminisztratív munka. Egy új székház felépítésének ötlete is felmerült, ám a számítások rámutattak, hogy az építkezésnek nagyobb anyagi vonzata lenne, mint megvásárolni egy felújított ingatlant. „Az ésszerűség elve alapján végül a Maros utcai épület megvásárlása mellett döntött az igazgatótanács. Az ingatlan felújítását korábbi tulajdonosa kezdte el, ránk csak a terasz felújítása, a falak külső-, belső festése és a térrendezés maradt. Már csak a kerítés kell elkészüljön, és néhány virágot kell ültetnünk az ágyásokba” – részletezte Kovács. Mint mondta, a gondosan rendbetett épülettel példát kívánnak mutatni mind a lakóknak, mind az intézményeknek vagy a látogatóknak. „Az előkertnek próbáltuk olyan formát adni, ami méltó ehhez a házhoz, hisz ez nem csak egy akármilyen ház Ditróban, ennek történelmi jelentősége van” – magyarázta a közbirtokossági elnök.

A templomépítéstől a közbirtokossági székházig

A jelenlegi közbirtokossági székháznak érdekes múltja van, három másik épülettel együtt ezt az ingatlant is Ditró közössége építette a múlt század elején. „A nagytemplom építése előtt négy ház épült. Az épületeket azon személyek rendelkezésére bocsátották, akik meghatározó tevékenységet végeztek a templom építésénél. Ezek a szakemberek négy éven át, a templom felépüléséig semmiféle juttatást nem kaptak. Miután felépült a templom, átvették a munkálatokat, és kiderült, hogy megfelel a követelményeknek, akkor a négy ingatlant áruba bocsátották, az értékükből fizették ki a szakembereket. A jelenlegi közbirtokossági székházban annak idején egy magyarországi mérnök lakott, aki a templom építésének munkálatait vezette. Ennek az ingatlannak az árát kapta négyéves tevékenységéért” – mesélt a ház történetéről Kovács. Érdekességképpen megemlítette, hogy máig megmaradt az épület hátsó részén az a kisablak, melyen át osztották ki a pénzt a napszámosoknak.

A helyieknek igen nagy szellemi értéket jelentő épület tehát ismét közösségi célt szolgál, az 5832 tagot számláló ditrói közbirtokosság irodahelyiségei mellett itt kapott helyet a Gyergyószentmiklósi Magánerdészet Ditró kerületi irodája, ugyanakkor itt működik a Borszéki Közbirtokosság ditrói részének irodája is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban

Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés