Roskadoznak a nagy adóteher alatt az egyéni vállalkozók

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Nehéz helyzetbe kerültek az engedélyezett természetes személyek (PFA), hiszen a január elsejétől hatályba lépett új adótörvénykönyv jóval nagyobb adóterhet szab meg számukra. Az adótörvénykönyv módosítása a PFA-val rendelkezőknek nagyobb ingatlanadót is hozott, ha vállalkozásukat otthonuk címére jegyezték be, emellett azok száma is bővül, akik kötelesek a társadalombiztosítási hozzájárulás fizetésére.

Veres Réka

2016. január 15., 13:492016. január 15., 13:49

Az engedélyezett természetes személyek úgy érzik, mintha háborút vívna ellenük a kormány. „Lehetetlenné teszik az alkotók megélhetését a hatályba lépett módosításokkal, mintha egy hadjáratot indítottak volna, miután annyit törekedtünk arra, hogy törvényesen végezzük tevékenységünket” – válaszolta egy udvarhelyszéki kézműves, aki engedélyezett természetes személyként folytatja tevékenységét és értékesíti alkotásait. Mint elmondta, saját otthonára jegyezte be vállalkozását. Jelenleg nem tudja, miként folytassa, még nem tudta felmérni, milyen más vállalkozási formára válthatna. Elmondta, egyébként is nehéz volt a jogi útvesztőkben eligazodni és megfelelően adózni, ám egyre inkább úgy érzi, hogy rajtuk akarják behajtani a csökkentett áfa után maradt űrt.

Az új jogszabályok értelmében az engedélyezett természetes személyeknek januártól kötelező módon kell társadalombiztosítási hozzájárulást fizetniük, függetlenül attól, hogy rendszeresen kapnak-e fizetést, nyugdíjat vagy más, már megadózott juttatást. Eddig ugyanis az ilyen jellegű bevételt megvalósítóknak nem kellett társadalombiztosítási hozzájárulást fizetniük, csak a 16 százalékos jövedelemadót és az 5,5 százalékos egészségbiztosítási hozzájárulást.

Sok PFA-val rendelkezőt az is hátrányosan érint, hogy januártól az ingatlanadót már nem annak alapján számolják ki, hogy a tulajdonos jogi vagy magánszemély, hanem a lakás vagy ház rendeltetése szerint, vagyis jócskán, akár a mostani hússzorosára is emelkedhet az illeték, ha az ingatlan cég vagy egyéni vállalkozó székhelyeként működik. Az új adótörvénykönyv szerint ugyanis nemcsak a cégszékhelyekre kirótt adó, hanem az ingatlanok adóalapja is növekszik, ugyanakkor a helyi önkormányzatok döntik el, hogy mekkora adókulcsot alkalmaznak.

Bálint Csaba székelyudvarhelyi adóügyi tanácsadó szerint az utóbbi időszakban sokan érdeklődtek az új jogszabállyal kapcsolatosan, elsősorban az adózásra és a kötelezettségekre voltak kíváncsiak az engedélyezett természetes személyek. A legtöbb esetben viszont az ingatlanok adózása érdekelte az érintetteket, mivel többségük saját lakása címére jegyeztette be vállalkozását. Az adóügyi tanácsadó szerint a PFA-val rendelkezők egyelőre csak gondolkodnak azon, hogy miként folytassák, konkrét lépéseket kevesen tettek, de nagy valószínűséggel váltani fognak egy másik vállalkozási formára, vélhetőleg mikrovállalkozásra. Bálint Csaba szerint utóbbi előnyösebb, ám felhívta a figyelmet arra, hogy ennek fenntartása jóval nagyobb kötelezettséggel jár, mint egy PFA-é. Elmondta, nemcsak a PFA-ra vonatkozik a megnövelt adóteher, hanem az egyéni vállalkozásokra és az orvosi vagy ügyvédi kabinetekre is, vagyis azokra, akik szabadfoglalkozásokat végeznek a megfelelő előírások betartásával.

Albert Mátyás cégbejegyzési tanácsadó elmondta, tavaly ősszel inkább egyéni vállalkozások (î.i.) bejegyzésére kérték fel, mára viszont inkább cégek bejegyeztetésének szándékával térnek be irodájukba az érdeklődők. „Míg ősszel tíz bejegyzésből hét volt egyéni vállalkozás és három cég, jelenleg tízből nyolc cég, és csak kettő egyéni vállalkozás” – magyarázta Albert Mátyás. Szerinte az adótörvény módosítása miatt sokan meggondolják, hogy milyen vállalkozási formában tevékenykednének, ám ez attól is függ, hogy milyen tevékenységet folytatnak, és hol, illetve mekkora vállalkozásról van szó, de annak alapján is mérlegelnek majd, hogy mennyire hosszú távúak a terveik. Mint elmondta, az adótörvény változása miatt egyelőre nem kérték fel PFA-k felfüggesztésére.

Udvarhelyszéken mintegy 5800 engedélyezett természetes személy van a pénzügy nyilvántartásában – tudtuk meg Dimén Hunor Dénestől, a székelyudvarhelyi közpénzügyi hivatal vezetőjétől. A Kereskedelmi és Iparkamara nyilvántartása szerint tavaly szeptemberhez viszonyítva – ekkor jelent meg az új adótörvény a Hivatalos Közlönyben – novemberre megháromszorozódott  Hargita megyében a PFA-k felfüggesztésének száma.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok
2026. szeptember 02., szerda

Csütörtöktől Gyergyói Ifinapok

Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál
2026. szeptember 02., szerda

Jön a 16. Örmény Művészeti Fesztivál

2026. szeptember 02., szerda

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen

Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.

Kiköltöztek a felnőtt sérültek az eddigi otthonukból, de valószínűleg nem véglegesen
2026. szeptember 02., szerda

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára

Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.

Pályázat a kulturális programokat szervező gyergyószentmiklósi szervezetek számára
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson

Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 31., hétfő

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén

Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.

Csendőrök fognak gyakorlatozni Gyergyószentmiklóson és környékén
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.

Személygépkocsi is lángra kapott
Személygépkocsi is lángra kapott
2026. augusztus 30., vasárnap

Személygépkocsi is lángra kapott

Hirdetés
2026. augusztus 28., péntek

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat

Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.

A tető megbontásával tudtak bemenni és megmenteni a villámsújtott lakóházat
2026. augusztus 27., csütörtök

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során

Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.

Nagy mennyiségű aranyat foglaltak le egy székelyföldi házkutatás során
2026. augusztus 26., szerda

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából

Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.

Akár éjjel is átvehetők lesznek a könyvek a könyvtári automatából
Hirdetés