Gyergyószárhegyen is megszületett a kezdeményezés egy civil, önkéntes alapú, rendfenntartást és bűnmegelőzést szolgáló szervezet létrehozására. A helyi polgárőrség alakuló ülését kedden este héttől tartják a kultúrház Cika-termében.
2016. december 18., 16:562016. december 18., 16:56
A szárhegyi községvezetés céljai között szerepel a településen és a hozzá tartozó Güdücön élők biztonságérzetének javítása, szervezett rendszeres járőrözéssel. „Igyekszünk mindent megtenni a közbiztonság érdekében: szakszerűbb éjszakai őrséget hozunk létre, megpróbáljuk védelem alá helyezni a magánterületeket” – írja közleményben Danguly Ervin polgármester, hozzátéve, hogy a bűnmegelőzés hatékonyságának növelése érdekében, civil kezdeményezésre polgárőrség alakul. Gyergyószárhegyen tehát olyan önkéntes polgárőrök jelentkezését várják, akik tenni szeretnének a községük biztonságáért.
De kiből lehet polgárőr?
Polgárőrnek jelentkezhet bárki, aki segíteni szeretne az említett célok elérésében, nagykorú és büntetlen előéletű. Előnyt jelent a köz- és vagyonbiztonság terén szerzett tapasztalat. Várnak tehát minden érdeklődőt és érintettet a keddi alakuló ülésre.
A meghívó kapcsán egyébként sokan állást foglaltak a kezdeményezés mellett. Volt, aki a gyergyószentmiklósi polgárőrség eredményeit hozta fel példaként, illetve olyan is, aki a tekerőpataki és alfalvi hasonló szervezeteket méltatta, arra buzdítva a szárhegyi kezdeményezőket, kérjék ki az ott szolgáló polgárőrök véleményét, tapasztalatát.
Miben lehetnek hasznosak?
A szárhegyiek leginkább a földek és a termény megőrzésében látnák hasznosnak a polgárőrök segítségét, de akár rendezvényeken is felügyelhetnek, illetve a házalók garázdálkodásának megfékezésében is sokat tehetnének.
Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.
A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.
Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.
Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.
Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.
Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.
Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.
Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.
A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.
Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.
szóljon hozzá!