Polgárőrök állították meg a betörőket

Sokat köszönhet a szerencséjének és a tekerőpataki polgárőröknek K. Balázs, akinek a házában tetten érték a betörőket kedden. Három személy hatolt be a vasútállomás közelében álló házba, de még mielőtt a betörők kárt tehettek volna, a helyi polgárőrök tetten érték őket.

Gergely Imre

2015. szeptember 17., 16:032015. szeptember 17., 16:03

2015. szeptember 20., 08:032015. szeptember 20., 08:03

Ha a helyi közösség nem figyelmes, nagy baj is történhetett volna. Amint a 65 éves K. Balázs mesélte, otthon volt, a ház mögött álló garázsában tett-vett, amikor lövések és kiabálás riasztotta meg. Először nem is jött rá, hogy az ő udvarán zajlik a felfordulás. Amikor az első udvarra ért, akkor már azt látta, hogy két idegen dulakodik helybéli férfiakkal. Az egyik idegen személyt gumilövedékes pisztollyal vállon lőtték, miközben menekülni próbált, a másik még ekkor sem akarta megadni magát, a rendőrség megérkezéséig minden lehetséges módon próbálta lerázni a polgárőröket. A betörő társaság harmadik tagja az udvaron átfolyó patak medrébe ugorva menekült el.

Amint azt K. Balázs elmondta, a kapu és a ház bejárati ajtaja is zárva volt, mégis bejutott a három betörő, de a perceken belül utánuk eredt polgárőröknek köszönhetően már nem zsákmányolhattak semmit. Az őket üldözők elől az emeleti ablakot kitörve ugrottak ki. A kár így minimális, az ablak, a levert fal, letaposott virágok és az ijedtség maradt a történtek után.

A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye elismeréssel ír a tekerőpataki polgárőrök fellépéséről. Közlik, a helyszínen elfogott két bűnöző késekkel fenyegette a rajtuk ütő falubeli férfiakat, és súlyosabb is lehetett volna az eset, ha a gumilövedékes pisztoly nem kerül elő. A pisztolyt egyébként engedéllyel tartotta a polgárőr. A helyszínen elfogott két személy és a harmadik, akit később azonosítottak, gyergyószentmiklósi. Ők a 18 éves G.R.P., a 22 éves G.M. és a 17 éves G.T. 

A gumilövedékkel eltalált betörőt előbb a gyergyószentmiklósi kórházba szállították a rendőrök, ahol kiderült, sérülése nem súlyos. Az elkövetőket 24 órás őrizetbe helyezték, javasolva előzetes letartóztatásukat betörés gyanújával.

Az őrizetbe vétellel azonban nem ért véget az ügy. A kórháznál és a a rendőrségnél is romák gyűltek össze, és még az esti órákban is folyt a hangoskodás, a hatóságok szidalmazása. Az esettel kapcsolatban kihallgatott tanúk elmondták, a rendőrök segítségére is szükség volt, hogy a tanúvallomásuk megtétele után a rendőrség épületét biztonságban tudják elhagyni. Ha tettlegességre nem is került sor az elkövetők rokonsága részéről, fenyegetésekre annál inkább – mondta el az egyik tanú.

A tekerőpatakiak azonban nem ijednek meg a fenyegetőzéstől. Amint az egyik polgárőr elmondta, bíznak abban, hogy a keddi fellépők, a bűnözők elfogása jelzi mindenki számára, hogy a faluban bűnelkövetőknek nincs helyük. Aki törvényt szeg, az megkapja büntetését – szögezte le.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 14., csütörtök

Új szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán: bár elköltözött a felnőttcsapat, a jég nem marad üresen

Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.

Új szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán: bár elköltözött a felnőttcsapat, a jég nem marad üresen
2025. augusztus 13., szerda

Szigorítanak Gyergyószentmiklóson: aki tartozik, annak nem jár segély

Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.

Szigorítanak Gyergyószentmiklóson: aki tartozik, annak nem jár segély
2025. augusztus 12., kedd

Holtan került elő a Maroshévízről eltűnt férfi

Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.

Holtan került elő a Maroshévízről eltűnt férfi
2025. augusztus 11., hétfő

Az iskolakezdéshez készítik elő az intézményeket Gyergyószentmiklóson

Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.

Az iskolakezdéshez készítik elő az intézményeket Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 07., csütörtök

Rendbe teszik a főtéri parkolókat – közeledik a fizetéses parkolás visszaállítása Gyergyószentmiklóson

Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.

Rendbe teszik a főtéri parkolókat – közeledik a fizetéses parkolás visszaállítása Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 07., csütörtök

Ötszázezer lej megszerzésének futnak neki Gyergyóban

Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.

Ötszázezer lej megszerzésének futnak neki Gyergyóban
2025. augusztus 06., szerda

Csatornázási munkálatok miatt korlátozzák a forgalmat Gyergyószentmiklóson

Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.

Csatornázási munkálatok miatt korlátozzák a forgalmat Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 05., kedd

Illegális büfét számoltak fel a Gyilkos-tónál – megkezdődött a rendrakás a tóparton

Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.

Illegális büfét számoltak fel a Gyilkos-tónál – megkezdődött a rendrakás a tóparton
2025. augusztus 03., vasárnap

Fesztiválpezsgés Gyergyószentmiklóson

Folyamatosan mozgásban lenni, vagy nyugisan ellazulni? Sok embernek dilemmája lehet ezekben a napokban Gyergyószentmiklóson. Az Egyfeszt élménykínálatával nem egyszerű a lépést tartani. De bármi a döntés, a végeredmény csak jó lehet.

Fesztiválpezsgés Gyergyószentmiklóson
Fesztiválpezsgés Gyergyószentmiklóson
2025. augusztus 03., vasárnap

Fesztiválpezsgés Gyergyószentmiklóson

2025. augusztus 01., péntek

Már a nyitónapon benépesültek az Egyfeszt helyszínei

Elrajtolt az Egyfeszt összművészeti fesztivál idei kiadása csütörtökön Gyergyószentmiklóson. Már az első napon benépesültek a rendezvény helyszínei, az események java pedig még csak most jön.

Már a nyitónapon benépesültek az Egyfeszt helyszínei