
Fotó: Baricz Tamás Imola
A Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár udvarán a Környezetvédelem Világnapja tiszteletére szerveztek felolvasó maratont június12-én, csütörtökön délelőtt. Az olvasás és a természet szeretetére hívták fel a gyerekek figyelmét, a cél a környezetvédelemre való nevelés volt.
2014. június 12., 15:462014. június 12., 15:46
2014. június 12., 16:042014. június 12., 16:04
Keresztes Csongor könyvtárigazgató elmondta, a Naturland Alapítvánnyal közösen pályáztak a Mol Románia Zöldövezet programja keretében, a támogatásnak köszönhetően sikerült már több rendezvényt szervezni, a felolvasó program is így jöhetett létre.
„Népszerűsítjük az olvasást, ugyanakkor a természet szeretetére hívjuk fel a diákok figyelmét” – mondta az igazgató. Részletezte, a nagyobb diákok Gerald Durrell, míg a kisebbek Fekete István könyveiből olvastak fel. Az intézményvezető elmondta azt is, hogy az alapítvánnyal kialakított együttműködésnek köszönhető az új kerti bútor – filagória és padok –, valamint a könyvtár bejáratához vezető új járda is.
A környezetvédelmi nevelést a gyerekek érzelmeire hatva igyekeznek megvalósítani – mondta el a Naturland Alapítvány részéről Leopold Anna. „A természetet úgy lehet igazán védeni, ha ismerjük és
szeretjük is, ehhez nagymértékben hozzájárulhatnak a könyvek. Éppen ezért igyekszünk a könyvtárral közösen olyan rendezvényeket szervezni, melyek során megérintheti a gyermekek lelkét az olvasmányélmény” – magyarázta a könyvtár és a környezetvédő szervezet együttműködésének alapját. Hozzátette: „Ez olyan lelki töltet lehet a diáknak, amit másféleképpen nem kaphat meg, hiszen sem egy film, sem egy beszélgetés nem pótolhatja az irodalmi élményt.”
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!