Nem rablás, hanem orgazdaság miatt ítélték el a ditrói rablás egyik gyanúsítottját

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Alapfokon három év börtönre ítélték a gyergyószentmiklósi L. A.-t, akit azzal gyanúsítottak, hogy részt vett egy rablásban, amit Ditróban követtek el tavaly júniusban.

Gergely Imre

2017. január 06., 19:252017. január 06., 19:25

A nyomozás során megtalálták nála a rabláskor eltűnt aranyláncot és egy szintén onnan származó láncfűrészt is. A vizsgálat során tagadta a vádakat, a rablás tényét ezért nem tudták rábizonyítani. Így nem minősített rablásért, hanem csak bűncselekményből származó tárgyak birtoklása, orgazdaság miatt rótták ki rá a büntetést.

A csíkszeredai bíróság december végén ítélte el L. A.-t, akit azzal gyanúsítottak, hogy június 14-én éjszaka több társával együtt betört a ditrói Czikó család házába, ahol órákon át fogva tartották az otthon tartózkodó asszonyt és annak ötéves gyermekét. Pénzt és más értékeket kerestek a házban, de mindeközben nagy kárt okoztak azzal, hogy laptopot, televíziót és egyéb tárgyakat is tönkrezúztak.

A középkorú férfi ellen rablás miatt emeltek vádat, de a bíróság megváltoztatta az elkövetett bűncselekmény jogi besorolását, így minősített rablás helyett orgazdaság miatt ítélte hároméves börtönbüntetésre L. A.-t. Ezek mellett három évre eltiltotta a közügyektől, ugyanakkor fenntartotta az elítélt előzetes letartóztatását, továbbá a vizsgálati fogságban töltött időszakot levonta a letöltendő büntetésből. Az elítéltet július 6-án vették őrizetbe, az azóta eltelt fél évet vonta le az alapfokon eljáró bíróság. A döntés nem jogerős.

A júniusi rablás után megírtuk, hogy csak az asszony és a gyermek tartózkodott az új építésű házban, ugyanakkor sokan tudták, hogy a férj távol tartózkodik. A betörés oka az lehetett, hogy a jómódú család házában jelentős zsákmányra számítottak az elkövetők. Fontos információ, hogy a vállalkozó férj egy nappal korábban komoly összeget kellett volna kapjon. Emiatt történhetett éppen azon az éjszakán a bűncselekmény – véli a károsult Czikó Erika. A házban azonban nem tartottak nagyobb mennyiségű pénzt. A tettesek az asszony pénztárcájából pénzt, bankkártyákat, személyi igazolványát, jogosítványát és minden más iratot is kivettek és magukkal vittek. Pénz nem volt sok, 250 lej lehetett. Elvittek még egy értékes, 18 grammos nyakláncot, de ellopták a gyermek pénzét is, mintegy 300 lejt. A kár azonban ennél jóval nagyobb a rombolás miatt. A plazmatévét is megpróbálták leszerelni a falról, de mivel nem sikerült nekik, bezúzták a képernyőjét. Az udvari műhelyből eltűnt két láncfűrész.

„Fellebbeztünk, mert azt szeretném, hogy olyan büntetést kapjon a tettes, amilyent megérdemel” – fogalmaz Czikó Erika, aki szerkesztőségünket felkeresve mondta el a június óta történteket. Tőle tudjuk, hogy az L. A. lakásán történt házkutatáskor került elő az eltűnt nyaklánc és az egyik láncfűrész. L. A. tagadta, hogy ezek bűncselekményből származnának, azt állította, hogy az ékszert ő vásárolta a lányának. A vizsgálatok azonban bebizonyították, a lánc kétségkívül azonos azzal, amit a Czikó családtól elraboltak – ezt a hatóságok vissza is adták Czikó Erikának. A láncfűrész garanciapapírjai igazolták azt is, hogy ez szintén Czikóéktól származott. Czikó Erika a bűncselekmény másnapján elmesélte, hogy az elkövetők a rablás során végig úgy viselkedtek, mint akik pontosan tudják, mit kell tenniük ilyenkor, egymás között suttogtak, hogy hangjukat ne ismerhessék fel. Figyeltek arra is, hogy ne láthassa meg az arcukat. Az a személy, aki őt és gyermekét fogva tartotta, egy valamilyen tárgyat tartott a kezében – mondta el a rablást követően. A vizsgálat során a rendőrök egy engedély nélkül tartott pisztolyt is találtak L. A.-nál – tudta meg Czikó Erika, aki most utólag biztos abban, hogy ez lehetett a rabló kezében. Elmesélte, hogy L. A. a tárgyalásokon és a vizsgálat alatt is mindent tagadott. A károsult elmondta azt is, hogy L. A.-t hazugságvizsgálatnak is alávetették, ami szintén azt az eredményt hozta, hogy L. A. végig hazudott a bűncselekménnyel kapcsolatban.

A december 29-én született alapfokú döntés ellen mind Czikó Erika, mind pedig L. A. fellebbezett. Czikó Erika, aki károsultként, civil félként szerepel a bírósági eljárásban elmondta, nem annyira az anyagi kártérítés miatt nyújtott be fellebbezést, hanem azért, hogy az ellenük elkövetett bűncselekményhez méltó ítélet szülessen. „Azt akarom, hogy más anya ne élje át azt, amit én” – mondta.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 21., szombat

Ötven gyergyószentmiklósi családnak ajándékoznak gyümölcsfa csemetéket

Idén is meghirdeti a hagyományossá vált facsemete-ültetési programját a gyergyószentmiklósi RMDSZ, melynek alkalmával 50 családot ajándékoznak meg facsemetékkel.

Ötven gyergyószentmiklósi családnak ajándékoznak gyümölcsfa csemetéket
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Ezer és kétezer-ötszáz lej értékű támogatásokat fogadtak el Gyergyószentmiklóson

Fogyatékkal élők számára az adófizetéshez, jövedelem nélkülieknek pedig az egészségügyi ellátáshoz nyújt támogatást Gyergyószentmiklós önkormányzata. Több utcafelújítási projekt előkészítése és a Monturist-ügy is napirendre került a csütörtöki ülésen.

Ezer és kétezer-ötszáz lej értékű támogatásokat fogadtak el Gyergyószentmiklóson
2026. március 18., szerda

Díjak és pályázati lehetőségek a Hargita megyei Lovasgálán

Harminckilenc díjazott vehetett át elismerést a 2026. évi Hargita megyei Lovasgálán. A Gyergyóremetén megrendezett eseményen Nacsa Lőrinc államtitkár bejelentette, napokon belül meghirdetik az idei Kárpát-medencei Lovas Programot.

Díjak és pályázati lehetőségek a Hargita megyei Lovasgálán
2026. március 18., szerda

Erdőt is fenyeget a tarlótűz Maroshévízen

Erdőt is fenyeget a szerda esti tarlótűz Maroshévíz környékén, mintegy öt hektáron ég a száraz növényzet, hivatásos és önkéntes tűzoltók dolgoznak a lángok megfékezésén.

Erdőt is fenyeget a tarlótűz Maroshévízen
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Főszerepben a gyergyói zene és a fiatalok: nagykoncerttel indul az ifjúsági főváros programsorozat

Látványos koncerttel indul a Magyarország Külhoni Ifjúsági Fővárosa programsorozat Gyergyószentmiklóson. Szombaton 20 órától a Basilides Tibor Sportcsarnok ad helyet annak az eseménynek, ahol a gyergyói zenei élet ismert előadói lépnek színpadra.

Főszerepben a gyergyói zene és a fiatalok: nagykoncerttel indul az ifjúsági főváros programsorozat
2026. március 17., kedd

Előadás szülőknek és pedagógusoknak Gyergyószentmiklóson

A Szülőnek lenni előadás-sorozat újabb alkalommal várja az érdeklődőket március 20-án, pénteken 18 órától Gyergyószentmiklóson, az örmény katolikus templomban. Az esemény meghívott előadója Sisak Imola lesz.

Előadás szülőknek és pedagógusoknak Gyergyószentmiklóson
2026. március 17., kedd

Amerikai filmeken dolgozott, most Gyergyóremetén mesél erről

Újabb érdekes meghívottal folytatódik a Nagyvilág Gyergyóremetén előadás-sorozat. Gergely László mesél az élményeiről, aki korábban az Egyesült Államokban dolgozott látványtechnikusként.

Amerikai filmeken dolgozott, most Gyergyóremetén mesél erről
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Leégett egy gazdasági melléképület, egy ember pánikrohamot kapott – frissítve

Gazdasági melléképület gyulladt ki Tekerőpatakon kedd délelőtt, a helyszínre több tűzoltóegységet is riasztottak.

Leégett egy gazdasági melléképület, egy ember pánikrohamot kapott – frissítve
2026. március 16., hétfő

Eltávolította az elektronikus nyomkövetőt, letartóztatták a rendőrök

Levette magáról a hatóságok által elrendelt elektronikus nyomkövetőt egy gyergyószentmiklósi férfi, aki azóta harmincnapos előzetes letartóztatásba került – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Eltávolította az elektronikus nyomkövetőt, letartóztatták a rendőrök
2026. március 16., hétfő

Öt embert vettek őrizetbe egy kocsmai tömegverekedés miatt Maroshévízen

Négy férfit és egy nőt vettek őrizetbe a hatóságok vasárnap, miután összeverekedtek egy maroshévízi lokálban. Mintegy tízezer lejes kárt okoztak – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Öt embert vettek őrizetbe egy kocsmai tömegverekedés miatt Maroshévízen
Hirdetés