Nem lesz rózsás a teleltetés

Nem volt könnyű az idei nyár a gyergyói állattartó gazdák számára. A neheze azonban még ezután jön, a szárazság miatt nagyon kevés a takarmány. Emiatt az állatok ára nagyon lecsökkent, a takarmányé pedig az egekbe szökött.

Gergely Imre

2012. október 18., 19:392012. október 18., 19:39

2012. október 18., 19:472012. október 18., 19:47

Értékelés legeltetési időszak után

Több havasi legelőről a szokásosnál jóval hamarabb be kellett hajtani az állatokat a nyár végén. A kisült legelőkön nem volt mit enniük a juhoknak, teheneknek, de a legnagyobb gond az volt, hogy a kiszáradt források miatt itatni sem lehetett – mondta el Mezei D. Imre gazdaként, ugyanakkor az esztenák dolgaiban, a legeltetési kérdésekben illetékes városházi tisztségviselőként is. A szárazságot nagyon megérezték tehát a gazdák, de maguk az állatok sem úgy gyarapodtak, ahogyan az más nyarakon lenni szokott.

Nehéz helyzetben a gazdák

„Csak a magam példáját mondom: a területemen 8000-10000 kiló szénára számítottam, s abból alig lett 1500. S ezzel így van minden gazda. Nem lesz rózsás az állatok kiteleltetése” – fogalmazott Mezei.

A szárazság hatása miatt az idén nagyon nehéz helyzetbe kerültek az állattartók. Míg a tavaly ősszel 20-30 baniba került egy kiló széna, most hiány van belőle, nehéz eladót találni, de ha van is, az 60 banit kér legalább a szálastakarmány kilójáért. Sarjút pedig nagyon kevesen kaszáltak, az eső későn jött. Mivel nincs takarmány, nem lehet kiteleltetni a jószágot, sokan inkább eladnák a juhokat, a teheneket, de az állatok ára a tavaly óta nagyot zuhant. Míg 2011 őszén 4-5 ezer lejt adtak egy jó fejőstehénért, most 1,5-3 ezer lej között mozognak az árak.

Az esztenások betartották a szabályokat

23 esztena volt idén gyergyószentmiklósi területeken. A városháza által bevezetett legeltetési szabályzatot néhány apróbb kivételt nem számítva betartották a pásztorok. Október 10-ig mindössze két olyan bejelentés érkezett a városházára, amely ki nem fizetett területbérekről szólt, de nagy valószínűséggel ez is rendeződött közben – mondta el Mezei Imre. Ez azt jelenti, hogy a pásztorok időben megegyeztek a legelőterületek tulajdonosaival, és rendben fizették is a bért. A havasokon legeltetett állatok után járó sajtot szintén megkapták a tulajdonos gazdák, legalábbis a városházára idén egyetlen panasz sem érkezett juss elmaradásról.

Vadkárból nem volt hiány

A gyergyói havasi legelőkről öt esetben jelentettek vadkárokat. Farkasok és medvék támadtak a nyájra. Darabszámban a legnagyobb kár a hátsólódaji pásztort érte, ahol 11 juhot pusztítottak el a vadak. Máshol borjakat, teheneket ütött le a medve. Mezei hozzátette, hogy csak azokról az esetekről van hivatalos feljegyzés, amelyekről a károsultak bejelentést tettek, de van arra is példa, hogy egy gazda feleslegesnek látta az utánajárást. Idén a megszokottnál kevesebb volt viszont az elkóborolt állat. A helyi rendőrség ugyan több alkalommal befogott tilosban legelő lovakat, de jóval kisebb számban, mint tavaly.

Mezei D. Imre már most felhívja a figyelmet, hogy azok, akik jövőre esztenákat szeretnének felállítani, időben kezdjék el a területbérleti szerződések megkötését a legelők tulajdonosaival, hogy tavasszal ne legyenek kapkodások, félreértések, esetleg viták.

Ugyanakkor távlatilag azt is jó volna elérni, hogy a gyergyószentmiklósiak állatai egy-két nyájba legyenek összegyűjtve, és ne szanaszét, hiszen így sokkal könnyebb lenne a felügyeletük, kevesebb gonddal járna a hazajövetelkor a kiválasztás – tette hozzá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Hirdetés
2026. június 10., szerda

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le

Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le
2026. június 09., kedd

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok

Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok
2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
Hirdetés
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
2026. június 04., csütörtök

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért

Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért
Hirdetés