Néhány esetben csökkentek az adók Gyergyószentmiklóson

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Egyetlen adónem esetében sem történt emelés, sőt, vannak tételek, amelyeknél csökkentette a fizetnivaló mértékét idénre Gyergyószentmiklós önkormányzata.

Pethő Melánia

2017. január 14., 13:462017. január 14., 13:46

2017. január 14., 16:182017. január 14., 16:18

Úgy állapították meg a 2017-ben érvényes adókat, hogy a kedvezmények ne csökkentsék jelentősen a város költségvetését, ellenben az érintett magánszemélyek és cégek érezzék ennek hatását.

„Egyensúlyt kell tartsunk a bevétel és kiadási oldalon, mert ha túl nagyot csökkentünk, az egyrészt jó dolog, de kevesebb pénz jut a fejlesztésekre” – vezette fel a 2017-es évre meghatározott adók, illetékek mértékét Nagy Zoltán polgármester. Hangsúlyozta, egyetlen adónem esetében sem történt emelés.

Azon nyugdíjas területtulajdonosok, akiknek havi jövedelmük 456 lejnél kevesebb, 2017-ben 50 százalékos adókedvezményt igényelhetnek a belterületeikre. Akiknek valamivel több a nyugdíjuk, de kisebb, mint az országos minimálbér, 25 százalékos kedvezményt kapnak a belterületadónál. 
Bevezették a természeti csapásokban kárt szenvedett ingatlanok adókedvezményét, aminek mértéke 50 és 100 százalék közötti.

Az épületek esetében energetikai hatékonyságnövelés esetén is adókedvezmény igényelhető. Attól függően, hogy energetikai szempontból milyen fejlesztések történtek egy ingatlanon, az adókedvezmény 20–40 százalék közötti, amit három évig élvezhetnek a tulajdonosok.
A mezőgazdasági gépekre, eszközökre kivetett adót 50 százalékkal csökkentették.

A törvény lehetővé teszi, így Gyergyószentmiklóson is bevezették a 100 százalékos adókedvezményt a szociális tevékenységet végző jogi személyek adminisztrálásában vagy tulajdonában lévő ingatlanokra. A cégeket és más jogi személyeket érinti, hogy a 2016-ban érvényes 1,25 százalékos adókulcsot az ő esetükben 1,2 százalékosra csökkentették idén. A vendéglátósok örülhetnek annak, hogy míg tavaly az adott vendéglő vagy szórakozóhely teljes felületére számolták az őket érintő speciális adót, 2017-ben ezt csak konkrétan azokra a helyiségekre számolják, ahol a tevékenység folyik, azaz ahol az asztalok találhatók. Esetenként ez 12-től akár 60 százalékos csökkenést is jelenthet.

Többletadó róható ki azokra az ingatlanokra, amelyeknek homlokzata leromlott állapotban van – tájékoztatott a polgármester. Elmondta, Gyergyószentmiklóson már megalakult az a bizottság, amelyik feltérképezi az ingatlanokat – a főtéri és a forgalmasabb utak mentén kezdik a felméréseket. Ha nem megfelelő állapotban találják az épületek homlokzatát, a tulajdonosokat többletadóval sújthatják, aminek mértéke elérheti akár az 500 százalékot is.

„Nem az a célunk, hogy minden esetben kivessük a többletadót, hanem az, hogy rávegyük a tulajdonosokat, hogy tartsák karban ingatlanjaikat” – magyarázta a városvezető. Hozzátette, homlokzatfelújítás esetén minimális alapú támogatásban részesíthetők az ingatlantulajdonosok. „Választhat minden érintett: vagy felújít és adókedvezményben részesül, vagy hagyja a leromlott állapotot és többletadót fizet” – fogalmazott.

Fontos tudnivaló, hogy az adókedvezményeket minden esetben kérvényezni kell, illetve dokumentumokkal kell igazolni a jogosultságot. Az ügyintézés a polgármesteri hivatal Fürdő utcai pénzügyi osztályán zajlik.

Március végéig jár a kedvezmény

Megtudtuk, 2016-ban adókból és illetékekből több mint 7,5 millió lejes jövedelme volt Gyergyószentmiklósnak. Az adófizetők többsége a hivatal pénzügyi osztályán törleszti kötelezettségeit, kevesen fizettek tavaly bankkártyával, és az online kifizetés lehetőségét is csupán 67 személy használta ki.

Mint a korábbi években, idén is két részletben fizethető ki az éves adó. Az 50 lejnél kisebb értékű adókat, valamint a nagyobb összegek esetében az első félévi részletet, március 31-ig, a második félévit szeptember 30-ig lehet törleszteni. A határidőket maghaladóan havi 1 százalékos kamat terheli az összeget. Ez évi 12 százalékos többletet jelent. Idén is lesznek kedvezmények.

Március 31-ig az egy összegben kifizetett épület, terület és gépjármű utáni adók esetében fizikai személyeknek 10 százalékos adókedvezmény jár, cégek esetében megmaradt a 6 százalékos adókedvezmény.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban

Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián

A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián
2026. november 02., hétfő

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson

Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson
2026. október 30., péntek

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit

Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen

Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen
2026. október 30., péntek

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit

Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit
2026. október 29., csütörtök

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit

Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában

Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában
2026. október 28., szerda

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén

A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén
2026. október 28., szerda

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen

Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen
Hirdetés