Négy személynek kellene új munkahely

Remélhetőleg nem marad munka nélkül az a négy személy, aki mostanig a Schola vendégházban dolgozott. A tervek szerint egyesület működteti tovább a központ konyháját, így a négy személynek csak a munkaadója változna, feladatuk a régi maradna.

Balázs Katalin

2014. március 17., 17:082014. március 17., 17:08

2014. március 17., 18:072014. március 17., 18:07

A Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ által működtetett Schola vendégház rendeltetése változott: a megyei önkormányzat alintézménye nem működtetheti a konyhát, a szállásként szolgáló szobák jó részét pedig a kastélyból áthozott képzőművészeti alkotások raktározására használják. Így maradt ellátandó feladat nélkül három személy, aki szakácsként, konyhai kisegítőként volt alkalmazva a központnál, illetve egy takarítónő. Az ő további sorsuk kérdéses, mint ahogy a konyha működtetőjének kilétére sincs egyelőre a válasz.

Remény van a munkahelyre

Csergő Mária, a kulturális központ ideiglenes igazgatója kérdésünkre hangsúlyozta: a létesítménynek nem célja, hogy bármely alkalmazottja munkanélkülivé váljon. Azt reméli, bár az általa vezetett intézménnyel megszűnik a négy alkalmazott munkaviszonya, ők ugyanebben a munkakörben maradhatnak, munkát ad számukra az, aki átveszi a konyha működtetését.

A bérlő nem kötelezhető

Korábban arról volt szó, hogy Gyergyószárhegy önkormányzata veszi át a konyha működtetését, ám a terv változott - tájékoztatott Gábor László polgármester: „A legutóbbi elképzelés szerint nem az önkormányzat veszi át, hanem a kulturális központ direktben adja ki a szolgáltatást. Ehhez helyi határozathozatalra van szükség, ugyanis az épületet a megyei önkormányzat tőlünk bérli. Az erről szóló határozatot kell kiegészítsük azzal, hogy a bérlő a konyhát bérbe adhassa.” Szárhegy polgármestere kitért arra is, reméli, a Torzsások Egyesülete kapja meg a működtetési jogot, ennek másodlagos haszna is lenne: itt kaphatna helyet a székely konyha is.

A munka nélkül maradó négy személy esetében is reménykedő a polgármester. Bízik benne, hogy átveszi őket az új konyhaműködtető. Hozzátette: „ezt egyetlen jelentkezőnek sem lehet feltételként szabni, senkire nem lehet olyasmit rákényszeríteni, ami neki gazdaságilag nem éri meg. Ha az egyesület lesz a konyha működtetője, biztosan megvizsgálja majd, hány személyre van szüksége. Nem hangzik népszerűnek, de úgy gondolom, a legjobb megoldás az lenne, hogy akinek most a központnál nem tudnak munkát adni, jogosult legyen munkanélküli segélyre, és majd menet közben megoldódik az ő helyzetük is.”

A programok folytatódnak

A művészeti központ által 2014-re tervezett programok nem módosulnak – tájékoztatott Csergő Mária. A legközelebbre beütemezett tábort is megtartják április 11-18. között. A Fiatal tehetségek korrektúra táborába húsz személyt várnak. Az elszállásolásuk és étkeztetésük helyszínéről viszont még nem született végleges döntés. Az igazgatónő közölte: szeretnének a szárhegyi vendéglátóktól árajánlatot kérni, aki a legkedvezőbb javaslattal jön, az lehet a táborlakók vendégfogadója.

Versenyvizsga kiírása következik

Az intézmény élére hamarosan új vezetőség kerülhet. A művészeti vezetői munkakörre már kiírták a versenyvizsgát, hamarosan az igazgatói állást is meghirdetik – tájékoztatott Czimbalmas Attila, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ nemrég alakult vezetőtanácsának tagja. „A megoldások felé haladunk: megalakult a vezetőtanács, sikerült meghatározzuk a cselekvési tervet, felállítani a teendők prioritási listáját annak érdekében, hogy a központ tovább működhessen. Tudomásom szerint március végéig el fog dőlni, ki lesz a művészeti vezető, áprilisban, a korábbi igazgató kiértékelését követően pedig sor kerül az igazgatói versenyvizsga kiírására” – nyilatkozta Czimbalmas, aki nem cáfolta a hírt, miszerint ő is a versenyvizsgázók között lesz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Hirdetés