Fotó: Balázs Katalin
Olvasónk hívott telefonon, s mindenek előtt tudatta: nagyon szomorú. Szomorú azért, mert a háza elé ültetett rózsáit egy éjszaka letépdesték bimbóstól, és az egészet kiszórták az úttestre.
2015. június 26., 19:442015. június 26., 19:44
2015. június 28., 21:152015. június 28., 21:15
Tönkretették a munkáját, és megfosztották az arra járókat attól az örömtől, hogy a virágokban gyönyörködhessenek. Az asszony elmondta, egy kezén meg tudja számolni azokat, akik az egyébként hosszú utcában virágot ültettek házuk elé. Ezután lehet, ő sem fogja gyarapítani ezek sorát. Nem éri meg a munka, majd utána a szomorúság.
Nem ő az egyetlen, akit ilyen pofoncsapás ért. Nemrég arról keringett kép a közösségi oldalon, miként törték le ismeretlenek a Bucsin lakótelepi templom mellett lévő egyik facsemete koronáját. De panaszkodott még olyan személy is, akinek bazsarózsáit szüretelték le egy éjszaka alatt maradéktalanul.
Megúszhatók az ilyenfajta garázdálkodások következmény nélkül? – kérdeztük a gyergyószentmiklósi önkormányzat sajtószóvivőjét. „A virágágyások, zöldövezetek megrongálása kihágásnak számít és büntetendő. Az elkövető akár több száz lejes bírságot is kockáztat” – áll Madaras Szidónia válaszában, amelynek része viszont az is, hogy: „a rendőrséghez nem érkezett bejelentés arra vonatkozóan, hogy porták, tömbházak előtt lévő virágágyásokat rongált volna valaki”.
„Ha az elkövető ismeretlen is, mint jelen esetben, jó, ha tesznek egy bejelentést a helyi rendőrségnél. Ezáltal jegyzőkönyvbe kerül, hogy az adott helyszínen volt ilyen probléma. A rend őrei pedig, ennek tudatában, fokozott figyelmet fordíthatnak a környékre” – tolmácsolja a teendőket a sajtószóvivő, nyomatékosítva: „A hasonló vandalizmust, garázdaságot elkövetőket leginkább közösségi összefogással lehet megállítani.”
Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.
Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.
Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.
Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.
Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.
Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.
Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.
Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.
Folyamatosan mozgásban lenni, vagy nyugisan ellazulni? Sok embernek dilemmája lehet ezekben a napokban Gyergyószentmiklóson. Az Egyfeszt élménykínálatával nem egyszerű a lépést tartani. De bármi a döntés, a végeredmény csak jó lehet.
Elrajtolt az Egyfeszt összművészeti fesztivál idei kiadása csütörtökön Gyergyószentmiklóson. Már az első napon benépesültek a rendezvény helyszínei, az események java pedig még csak most jön.
szóljon hozzá!