
Fotó: Gergely Imre
A megszokottnál egy héttel később kapcsolódik be a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozatba. Június 27-én, szombaton délutántól éjfélig egymást követik a programok.
2026. június 25., 19:202026. június 25., 19:20
Az idei eseménysor egyik különleges mozzanata a Mesélőkút felavatása lesz 16 órától. A múzeum udvarán helyet kapó közösségi elem a tavalyi Fuss Neki! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomnak köszönhetően újulhatott meg.
A Múzeumok Éjszakájának kiemelt eseménye a gyergyószentmiklósi születésű és szülővárosába pár éve hazatért fotóművész, Romfeld Ákos Beszélő arcok című kiállításának megnyitója lesz 17 órától. A tárlat 41 analóg fényképet mutat be a művész több mint öt évtizedes munkásságából.
A fotográfia a nap további részében is főszerepet kap. 18 órától Birtók-Bíró Levente vezetésével fotós workshop kezdődik, ahol az érdeklődők az analóg fényképezés világával ismerkedhetnek meg.
A gyerekeket és családokat egész délután kézműves foglalkozások és múzeumi felfedezőjáték várja, míg 20 órától az Ifjúsági Színpadon a Tomcsa Sándor Színház Élet-ritmusra című előadása tekinthető meg.
A tudományok iránt érdeklődők számára 21 órától dr. Munzlinger Attila tart előadást Az éjszaka színei címmel. Az asztrofotózás rejtelmeibe betekintést nyújtó előadást követően, az időjárás függvényében, közös csillag- és holdmegfigyelésre is sor kerül.
A program 23 órától gyertyafényes tárlatvezetéssel zárul. A múzeum munkatársai elsötétített kiállítóterekben, gyertyák és lámpások fényénél vezetik végig a látogatókat a jelenlegi tárlatokon, miközben egy-egy kiválasztott műtárgyhoz személyes történeteket és különleges háttérinformációkat osztanak meg.
A részletes programról a Tarisznyás Márton Múzeum Facebook-oldalán lehet tájékozódni.
Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
szóljon hozzá!