
Fotó: Pethő Melánia
Adományokkal lepte meg a gyergyószentmiklósi Szent Anna Gyermekvédelmi Központ lakóit a Motoros Szív a Gyerekekért szervezet. A tárgyi ajándékok mellett szórakoztató programmal is kedveskedtek: bográcsozásra, motorozásra vitték Böjte atya neveltjeit.
2015. augusztus 12., 19:462015. augusztus 12., 19:46
Egy utánfutónyi ajándékot hoztak a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyergyószentmiklósi otthonába a magyarországi motorosok. A hattagú csapat a mosonmagyaróvári Motoros Szív a Gyermekekért civil szervezet égisze alatt érkezett, egy nagy összefogás „küldöttjeiként”.
„Harmadik éve járunk ide, évente kétszer juttatunk el adományokat a gyermekeknek” – mondta Elekes Péter Szabolcs. A Motoros Szív a Gyermekekért civil szervezet alapítója székelyföldi kötődésű, ezért is kezdeményezte, hogy a Győr-Moson-Sopron megyei motorosokat tömörítő szervezet támogassa a gyergyói gyermekotthont. Amint elmondta, tavaly például közel másfél tonna élelmiszerrel és ugyanennyi ruhaneművel járultak hozzá a Szent Anna központ gyerekeinek mindennapjaihoz, idén egyelőre egy utánfutónyi ajándékot juttattak el számukra, és készülnek a „szokásos” téli adományozásra.
A szerdán átadott „ajándékcsomagban” több zsáknyi ruhanemű, ágynemű, játék, tartós élelmiszercsomagok és egy motorfűrész volt, mind olyasmi, amire szükség van az otthonban. A magyarországi „küldöttség” mellé székelyudvarhelyi motorosok is csatlakoztak, különböző szabadtéri programokkal, motoroztatással tették felejthetetlenné az otthonlakók programját.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!