Egy nehéz év áll mögöttünk, 2013 rengeteg akadályt görgetett elénk. Az RMDSZ politikailag is egy nagyon nehéz évet tudhat maga mögött.
2014. január 10., 14:352014. január 10., 14:35
Egy nehéz év áll mögöttünk, 2013 rengeteg akadályt görgetett elénk. Az RMDSZ politikailag is egy nagyon nehéz évet tudhat maga mögött, ellenzékbe került a parlamentben, kiszorult a kormányzásból, ezért nem is élhettünk a kormányzási eszközökkel. A román politikai pártok megpróbálták bizonyítani, hogy nélkülünk is folyik a munka az ország vezetésében, de mindezek ellenére mégis sikerült beleszólnunk több kérdésbe, ami a magyar érdekeket helyezte előtérbe (példa erre az alkotmánymódosítás halasztása, regionalizáció törvény halasztása és a decentralizációs törvény módosítása). Múlt évben több elöljáró ellen indult bűnvádi eljárás, köztük az RMDSZ színeiben volt miniszteri, államtitkári avagy parlamenti képviselői tisztséget betöltő, a magyar érdekeket szem előtt tartó politikus ellen, mint Markó Attila, Nagy Zsolt. Emellett Hargita megyei elöljárókat is támadnak, akiket bizonyított vagy koholt vádakkal citáltak bíróság elé, többek között Borboly Csaba és Bende Sándor. A folyamat pedig még nem állt le.
Tiszta lappal kezdeni a megyében
2014-ben az RMDSZ felelős politikusainak az az elsődleges dolga, hogy Hargita megyében megoldja mindazon nehéz kérdéseket, amelyek az elmúlt időszakban rányomták a bélyeget a szervezet munkájára. Felül kell vizsgálni mindazon személyeket, akik feladatokat látnak el a szervezetben, vagy a szervezet színeiben töltenek be tisztséget, odafigyelni arra, hogy kik azok, akik nem tudják ellátni feladataikat, akik gátolva vannak, megfélemlítve, vagy képtelenek ellátni feladatkörüket. Mindezen személyeket meg kell erősíteni, vagy megfelelő személyeket kell állítani a helyükbe, és elhatárolódni azoktól, akik az RMDSZ-t leépítik, gyanúba keverik, és ezáltal hitetlenné teszik.
Nehéz politikai év következik, partnereket, társakat kell keresnünk a politikában mind országos viszonyban mind a magyar–magyar viszonyban. 2014-ben újból választások elé nézünk, helyt kell állnunk, amit csak úgy lehet, ha erős, aktív tagokkal dolgozunk együtt.
Gyergyószentmiklós, a térség súlypontja
Annak ellenére, hogy ma a gyergyószentmiklósi városi szervezet mondhatni a „gócpontja” az RMDSZ-nek, 2012 decemberében, a parlamenti választások alkalmával bizonyította, hogy a térség legerősebb része, és ezt kamatoztatni kell. Bár a városban az MPP-s többséggel szemben nehéz az emberek érdekét érvényre juttatni, tovább kell építkezni, és bizonyítani az EP és államelnöki leadott szavazatokkal, hogy a szervezet erősödik, szerepe van a gyergyószentmiklósi emberek életében. Gazdaságilag, politikailag a térségben súlypontot képvisel, és nem mellékesen az Gyergyó területi RMDSZ-ben a legnagyobb szervezet szerepét tölti be. Mindezek érdekében 2014-ben meg kell állítani a szervezet bomlasztását, a megosztottságnak már nem lehet helye. Mindazon személyek, akik a szervezeten belül generálnak ellentéteket, meg kell értsék, hogy nincs helyük a szervezetben, mindazoknak, akik kívülről próbálják bomlasztani, el kell mondani, hogy Gyergyószentmiklóson az RMDSZ-nek minderre nincs szüksége. Új szellem kell vezéreljen a városi munkánkban, munkahelyekre, befektetésekre és csapatmunkára van szükség. Emberközeli, nyitott és dinamikus szervezetet kell építeni és készülni arra, hogy 2016 nyarán egy felépített, erős szervezetként az RMDSZ Gyergyószentmiklós lakosságával együtt egy hatékony polgármestert ad az épülő városnak az elkövetkező évekre.
Moldován József parlamenti képviselő nyilatkozata
a gyergyószentmiklósi RMDSZ-közgyűlésen
(X - fizetett hirdetés)
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!