Mezei letartóztatását kéri a DNA

Hivatali visszaéléssel és zsarolással gyanúsítja az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) a hétfőn este őrizetbe vett Mezei János gyergyószentmiklósi polgármestert.

Székelyhon

2015. január 27., 13:072015. január 27., 13:07

Mezei János harmincnapos letartóztatását kérik a korrupcióellenes ügyészek – derült ki a DNA kedd déli közleményéből. A dokumentum szerint a polgármester alaposan gyanúsítható bűncselekmények elkövetésével. A DNA szerint a polgármester 2013-ban hivatali visszaélést követett el, amikor a város nevében adásvételi szerződést kötött egy kereskedelmi céggel egy 400 négyzetméteres gyilkostói telek elidegenítéséről. A szóban forgó területet azonban nem lehetett volna eladni, mert az a Monturist Kft. törzstőkéjének városi tulajdonrészét képezte. Mint a DNA megjegyzi, a telket a város 49 évre haszonbérbe adta a vállalatnak.

Az ügyészség szerint tíz nappal ezelőtt, január 17-én Mezei János felszólította a Monturist ügyvezetőjét – akit a DNA feljelentőként említ –, hogy „két napon belül adja be felmondását, ellenkező esetben olyan valós, illetve kreált dolgok kerülnek róla nyilvánosságára, hogy Gyergyószentmiklóson nem lesz többé maradása”. A polgármester ily módon akarta elérni, hogy a Monturist ügyvezetője vonja vissza a polgári keresetét, illetve a büntető feljelentését. A DNA szerint Mezei ezáltal akarta biztosítani, hogy a 400 négyzetméteres telket törvénytelen módon megszerző cég zavartalanul használhassa a területet.

A közlemény kitér arra is, hogy kedden este fél kilenckor jár le a 24 órás őrizetbe vétel, illetve hogy a Maros Megyei Törvényszéken kezdeményezi a DNA a polgármester 30 napos letartóztatását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 04., szerda

Liliom-turné és más előadások a Figura februári műsorán

Molnár Ferenc, Székely Csaba, Madách Imre és Alfred Jarry művei is színpadra kerülnek februárban a Figura Stúdió Színház műsorán, Gyergyószentmiklóson és több székelyföldi városban.

Liliom-turné és más előadások a Figura februári műsorán
Hirdetés
2026. február 04., szerda

B. Kovács András három könyvét mutatják be Gyergyószentmiklóson

Könyvbemutatóra várják az érdeklődőket csütörtökön 17 órától a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárba. B. Kovács András író három kötetét ismerheti meg a közönség.

B. Kovács András három könyvét mutatják be Gyergyószentmiklóson
2026. február 04., szerda

Most Gyergyószentmiklóson a sor: tüntetést szervez az EMSZ szombaton az adóemelések ellen

Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely után Gyergyószentmiklóson a sor: szombaton délután fél kettőre a művelődési ház előtti térre várják az adóemelés ellen tiltakozó gyergyóiakat.

Most Gyergyószentmiklóson a sor: tüntetést szervez az EMSZ szombaton az adóemelések ellen
2026. február 04., szerda

Napokon belül véglegesen lezárhatják a régi vízvezetéket az egyik gyergyószentmiklósi lakónegyedben

A régi vízhálózatról az újra kötik át a tömbházakat ezekben a napokban a gyergyószentmiklósi Virág negyedben. Ha tartani tudják az ütemtervet, jövő héten le is zárják a régi hálózatot a lakónegyedben, és idén a város nagy része átáll az új rendszerre.

Napokon belül véglegesen lezárhatják a régi vízvezetéket az egyik gyergyószentmiklósi lakónegyedben
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Három székely város közös petíciója: év közben is legyenek csökkenthetők a helyi adók

Gyergyószentmiklós, Csíkszereda és Székelyudvarhely összehangolt petícióval fordul a miniszterelnökhöz, hogy törvénymódosítással adjanak szabad kezet az önkormányzatoknak a terhek mérséklésére és a fogyatékkal élők kedvezményeinek visszaállítására.

Három székely város közös petíciója: év közben is legyenek csökkenthetők a helyi adók
2026. február 02., hétfő

Gyergyószentmiklós: az EMSZ tüntetne, az önkormányzat fórumot tart

Gyergyószentmiklóson is érezhető az adóemelések miatti elégedetlenség. Az önkormányzat lakossági fórumra hívja az embereket, de online szavazás is zajlik, ahol a válaszadók nagy többsége azt jelzi, hogy részt venne egy adóemelés-ellenes tiltakozáson.

Gyergyószentmiklós: az EMSZ tüntetne, az önkormányzat fórumot tart
2026. február 02., hétfő

Már reggel ittas volt a Gyergyószentmiklóson megállított sofőr

Ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok vasárnap reggel Gyergyószentmiklóson, büntetőeljárást indítottak ellene – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Már reggel ittas volt a Gyergyószentmiklóson megállított sofőr
Hirdetés
2026. február 01., vasárnap

Jubilál a gyergyói képi emlékezetet őrző Gyergyói DIA

Tíz éve gyűjti és teszi közkinccsé Gyergyószék fényképeken megörökített múltját a Gyergyói DIA. A Tarisznyás Márton Múzeum munkatársai idén bejárják a térséget, hogy újabb embereket nyerjenek meg az ügynek: megmentsék a fotókon fennmaradt értékeket.

Jubilál a gyergyói képi emlékezetet őrző Gyergyói DIA
2026. február 01., vasárnap

Előadás a gyergyói farsangok történetéről

A gyergyói farsangok története kerül terítékre a Jó, ha tudunk róla előadássorozat keretében Gyergyószentmiklóson.

Előadás a gyergyói farsangok történetéről
Előadás a gyergyói farsangok történetéről
2026. február 01., vasárnap

Előadás a gyergyói farsangok történetéről

2026. január 30., péntek

Közelebb a közszállítás újraindítása: megérkeztek az elektromos minibuszok Gyergyószentmiklósra

Egy megállóval közelebb került Gyergyószentmiklós közszállításának újraindítása: hat elektromos minibusz érkezett a városba. A járművek a környező községeket is összekötik a várossal, illetve egymással, de forgalomba állításukra még várni kell.

Közelebb a közszállítás újraindítása: megérkeztek az elektromos minibuszok Gyergyószentmiklósra
Hirdetés