Mégis játszania kell a Progymnak Karcfalván

Korábban úgy volt, hogy a Gyergyószentmiklósi Progym jégkorongcsapatának már nem szükséges lejátszania a Galac, valamint a Steaua elleni elmaradt – Karcfalvi – mérkőzéseit, a Román Jégkorong Szövetség (FRHG) azonban úgy határozott, hogy az elkövetkező hétvégén sor kell kerüljön a találkozókra.

Kertész László

2014. március 06., 14:192014. március 06., 14:19

Egyik csapat számára sem bírnak már téttel a mérkőzések, a Steaua biztos elsőként, míg a Progym biztos másodikként jut az országos bajnokság elődöntőjébe. Információink szerint az alapszakasz mind a négy csapata nyújtott be kérést az elmaradott mérkőzések törlésére, a szövetség azonban ennek ellenére úgy döntött, le kell játszani a meccseket Karcfalván.

Nem jön kapóra a Progymnak ez a döntés, de igazából egyik csapat sem lehet elégedett a határozattal, elsősorban a fölösleges pénzkidobás, majd a játékosok sérülésének kockázata miatt.
Farkas Csaba edző megkeresésünkre elmondta, hogy figyelembe véve a körülményeket, nem a legerősebb keretével fog Karcfalvára utazni a Progym.

A Román Jégkorong Szövetség döntésének értelmében március 8-án, szombaton 16 órától a Galaci Dunărea, míg március 9-én, vasárnap ugyanebben az időpontban, a Bukaresti Steaua lesz a Progym ellenfele a karcfalvi műjégpályán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 05., csütörtök

Gyergyószentmiklóson nincs mozgástér az adók csökkentésére

A közösségi médiában heves tiltakozást váltott ki a helyi adók emelése, a gyergyószentmiklósi városháza által szervezett lakossági fórumon azonban alig negyvenen jelentek meg csütörtökön este. Elhangzott: a városban nincs mód az adók csökkentésére.

Gyergyószentmiklóson nincs mozgástér az adók csökkentésére
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Liliom-turné és más előadások a Figura februári műsorán

Molnár Ferenc, Székely Csaba, Madách Imre és Alfred Jarry művei is színpadra kerülnek februárban a Figura Stúdió Színház műsorán, Gyergyószentmiklóson és több székelyföldi városban.

Liliom-turné és más előadások a Figura februári műsorán
2026. február 04., szerda

B. Kovács András három könyvét mutatják be Gyergyószentmiklóson

Könyvbemutatóra várják az érdeklődőket csütörtökön 17 órától a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárba. B. Kovács András író három kötetét ismerheti meg a közönség.

B. Kovács András három könyvét mutatják be Gyergyószentmiklóson
2026. február 04., szerda

Most Gyergyószentmiklóson a sor: tüntetést szervez az EMSZ szombaton az adóemelések ellen

Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely után Gyergyószentmiklóson a sor: szombaton délután fél kettőre a művelődési ház előtti térre várják az adóemelés ellen tiltakozó gyergyóiakat.

Most Gyergyószentmiklóson a sor: tüntetést szervez az EMSZ szombaton az adóemelések ellen
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Napokon belül véglegesen lezárhatják a régi vízvezetéket az egyik gyergyószentmiklósi lakónegyedben

A régi vízhálózatról az újra kötik át a tömbházakat ezekben a napokban a gyergyószentmiklósi Virág negyedben. Ha tartani tudják az ütemtervet, jövő héten le is zárják a régi hálózatot a lakónegyedben, és idén a város nagy része átáll az új rendszerre.

Napokon belül véglegesen lezárhatják a régi vízvezetéket az egyik gyergyószentmiklósi lakónegyedben
2026. február 03., kedd

Három székely város közös petíciója: év közben is legyenek csökkenthetők a helyi adók

Gyergyószentmiklós, Csíkszereda és Székelyudvarhely összehangolt petícióval fordul a miniszterelnökhöz, hogy törvénymódosítással adjanak szabad kezet az önkormányzatoknak a terhek mérséklésére és a fogyatékkal élők kedvezményeinek visszaállítására.

Három székely város közös petíciója: év közben is legyenek csökkenthetők a helyi adók
2026. február 02., hétfő

Gyergyószentmiklós: az EMSZ tüntetne, az önkormányzat fórumot tart

Gyergyószentmiklóson is érezhető az adóemelések miatti elégedetlenség. Az önkormányzat lakossági fórumra hívja az embereket, de online szavazás is zajlik, ahol a válaszadók nagy többsége azt jelzi, hogy részt venne egy adóemelés-ellenes tiltakozáson.

Gyergyószentmiklós: az EMSZ tüntetne, az önkormányzat fórumot tart
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Már reggel ittas volt a Gyergyószentmiklóson megállított sofőr

Ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok vasárnap reggel Gyergyószentmiklóson, büntetőeljárást indítottak ellene – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Már reggel ittas volt a Gyergyószentmiklóson megállított sofőr
2026. február 01., vasárnap

Jubilál a gyergyói képi emlékezetet őrző Gyergyói DIA

Tíz éve gyűjti és teszi közkinccsé Gyergyószék fényképeken megörökített múltját a Gyergyói DIA. A Tarisznyás Márton Múzeum munkatársai idén bejárják a térséget, hogy újabb embereket nyerjenek meg az ügynek: megmentsék a fotókon fennmaradt értékeket.

Jubilál a gyergyói képi emlékezetet őrző Gyergyói DIA
2026. február 01., vasárnap

Előadás a gyergyói farsangok történetéről

A gyergyói farsangok története kerül terítékre a Jó, ha tudunk róla előadássorozat keretében Gyergyószentmiklóson.

Előadás a gyergyói farsangok történetéről
Előadás a gyergyói farsangok történetéről
2026. február 01., vasárnap

Előadás a gyergyói farsangok történetéről

Hirdetés