Megfeneklett a Zöld Ház program

Hónapok óta nincs előrelépés a múlt évi Zöld Ház programos pályázatok ügyében, Hargita megyében számos kedvező elbírálásban részesült igénylő várja az elnyert támogatást fűtésrendszere korszerűsítéséhez, de még többen vannak azok, akik azt sem tudják, hogy számíthatnak-e az állami finanszírozásra, amit még tavaly igényeltek. A remények ellenére jelenleg mindössze egy dolog biztos: a bizonytalanság.

Széchely István

2012. augusztus 02., 17:442012. augusztus 02., 17:44

2012. augusztus 02., 17:552012. augusztus 02., 17:55

Mint arról korábban már cikkeztünk, tavasz óta áll a Zöld Ház program tavalyi kiírása során kedvezően elbírált pályázatok finanszírozása. Noha az Országos Környezetvédelmi Alapnál azóta is folyik az igénylési dossziék elbírálása, a jogosultakkal nem tudják megkötni a szerződést, ugyanis a pénzügyminisztérium rendelkezése szerint nem használhatják fel a programra szánt éves pénzkeret egy jelentős részét. Bár a korábbi években nagy sikernek örvendő Zöld Ház program tavalyi kiírásakor meghatározták annak éves költségvetését, a pályázatok finanszírozására szánt pénzkeret felhasználását utóbb feltételekhez kötötte a pénzügyminisztérium – tudtuk meg Lőrincz Csillától, az Országos Környezetvédelmi Alap elbírálási igazgatóságának vezetőjétől, az intézmény korábbi alelnökétől.

„A pályázati elbírálás továbbra is folyik, de ami a finanszírozást illeti, ebben az ügyben sajnos még nincs előrelepés” – fogalmazott Lőrincz Csilla, hozzáfűzve, hogy központi költségvetési megfontolásokból a pénzügyi szaktárca nem engedélyezte a környezetvédelmi alap számára, hogy az intézmény felhasználja a rendelkezésére álló összegeket. Az intézkedés értelmében a környezetvédelmi alap idén ebből 200 millió lejt használhat fel, de ezt is csak azzal a feltétellel, hogy teljesítik a 2012-re előirányzott bevételi terveket. Így tehát sok mindentől – a bevételi tervek megvalósításától, költségvetés-módosítástól, a pénzek átcsoportosításától – függ, hogy a pályázók – tehát a kiírási feltételeknek megfelelő lakóháztulajdonosok – megkaphatják-e egyáltalán a tavaly igényelt 6–8 ezer lejes állami támogatást napkollektorok, különböző kazánok vagy hőszivattyúk megvásárlására.

A legtöbb kérést egyébként Hargita megyei természetes személyek adták le a tavalyi kiírás során is, összesen 1529 magánháztulajdonos remélte, hogy a támogatásból korszerűsítheti fűtésrendszerét, többségük napkollektorok megvásárlására kérte az állami finanszírozást. Azonban csak alig több mint harmadukat értesítették arról, hogy jóváhagyták kérésüket, pár száz szerencsés meg is kapta az igényelt pénzt, de vannak, akik már hónapokkal ezelőtt benyújtották az elszámolási dossziét, a pénzt viszont még nem kapták meg. Összesen 657 Hargita megyei igénylő kapott kedvező elbírálást, de a visszajelzések szerint vannak olyan pályázók, akik már 3–4 hónapja hiánytalanul letették az elszámoláshoz szükséges dokumentumokat, bankszámlájukra viszont még nem érkezett meg a pénz – közölte érdeklődésünkre Kósa Ildikó, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség szóvivője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
Hirdetés
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

2026. augusztus 27., csütörtök

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi

Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi
2026. augusztus 27., csütörtök

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására

Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására
Hirdetés