A gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adó- és pénzügyi osztályán nagy a forgalom március utolsó napjaiban. Sokan használják ki a lehetőséget, hogy kedvezményesen fizetheti ki az ingatlan- és járműadókat.
2015. március 27., 21:112015. március 27., 21:11
„Március utolsó napjáig kell az évi adók felét befizetni, azonban aki eddig a dátumig az egész évi adót egy összegben törleszti, az kedvezményben részesül. Ez épület-, terület- és gépjárműadóra vonatkozik, magánszemélyek esetében 10, jogi személyek esetében 6 százalékkal csökken a fizetnivaló. Az a tapasztalat, hogy Gyergyószentmiklóson egyre többen igyekeznek kihasználni ezt a lehetőséget. Bár összesítés még nem készült, az adó- és pénzügyi osztályon a kollégák szerint az elmúlt napokban megnőtt a forgalom. Pozitív az adófizetési kedv a városban, a csúcs a március közepe és vége közötti időszak” – mondta el megkersésünkre Madaras Szidónia, a hivatal sajtószóvivője.
Mint megtudtuk, a fizetőknek nem kell attól tartaniuk, hogy hosszasan sorba kell állni, hiszen ha szükséges, több kasszát is működtetnek, hogy minél rövidebb legyen a várakozási idő. Bankkártyával is lehet fizetni, bármelyik típusú, érvényben lévő kártya használható, szolgáltatótól függetlenül. Az adók kártyával történő fizetése esetén kezelési költséget nem számolnak. A szóvivő kifejtette, hamarosan online fizetésre is lehetőség lesz, jelenleg a folyamat előkészítése zajlik. „Várhatóan egy-két hónapon belül az erre a célra létrehozott országos platformon a gyergyószentmiklósi adóügyi osztály is elérhető lesz, a kifizetések pedig az online rendszerben is megoldhatóvá válnak” – ismertette a szóvivő.
Az adófizetőket a városháza Fürdő utcai pénztáránál hétköznapokon 8 és 15 között fogadják. Szerdán délután is nyitva tartanak 18 óráig, pénteken pedig rövid nap van, déli egy óráig van nyitva a kassza.
Tavalyi adatok
Az elmúlt évben az adóköteles magánszemélyek több mint negyven százaléka törlesztette március végéig egész évi adóit. Az ingatlanadó 59, a belterületadó 43, a járműadó 53 százalékát fizették be. Jogi személyek esetén még nagyobb volt az adófizetési kedv, az épületadók 43 százaléka, cégek tulajdonában lévő telekadók 70 százaléka, járművek adójának pedig összességében 49 százaléka került a városháza pénztárába 2014 első három hónapjában.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
szóljon hozzá!