
Fotó: Pethő Melánia
Negyedszerre tartanak magyar napokat Maroshévízen. A rendezvénysorozat keretében szervezik meg a Dr. Urmánczy Nándor Emléknapot, lesznek kulturális, szórakoztató, sport- és gasztronómiai programszámok.
2015. május 15., 15:392015. május 15., 15:39
Hatnapos programsorozattal ünnepel a maroshévízi magyarság a harmadik alkalommal tartott Maroshévízi Magyar Művelődési Napok keretében. A kedd óta zajló rendezvény eddigi mozzanatai között egyházi és kulturális események voltak, megünnepelték a Kemény János Gimnázium fennállásának 25. évfordulóját, és színházi előadásra is sor került. A pénteket a sportnak szentelik: teremlabdarúgó bajnokságot tartanak.
Szombaton rendezik meg a Dr. Urmánczy Nándor Emléknapot. Ennek keretében délelőtt 10 órától
ökumenikus igehirdetésre kerül sor a római katolikus templomban, ahol ifj. Molnár Árpád orgonakoncertjét is meghallgathatják a jelenlévők. 10.45-kor megkoszorúzzák Urmánczy Nándor sírját, ezt követően a Kemény János Gimnáziumban folytatódnak a programok. Az iskola dísztermében háromnegyed tizenkettőtől kerül sor az Urmánczy-díjak átadására, majd a Consummatum est! – Az Urmánczy-örökség című filmet mutatja be Püsök Botond filmrendező. Fráter Olivér, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese A néppel a népért címmel tart előadást, ismertetve Orbán Balázs politikai tevékenységét. Ezt követi Dr. Issekutz Sarolta beszéde.
A szombati programot a The Blast együttes koncertje zárja a helyi Művelődési Házban.
Vasárnapra „Magyar majálist” hirdettek a szervezők. A délelőtt 11 órakor kezdődő programok között magyar gasztronómiai ínyencségek elkészítése és kóstolása, illetve néptáncegyüttesek előadása szerepel. Fellép a borszéki Czifrasarok, a ditrói Borsika és a maroshévízi Csillagszem iskolás néptánccsoportja. Helyszín az Urmánczy-strand környéke.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!