
Fotó: Baricz-Tamás Imola
A gyergyószentmiklósi Rákóczi Ferenc utca lakói már évek óta várják, hogy elkezdődjön az utca felújítása. Több olvasónk jelezte: mára már járhatatlan az utca. Soron van a munkálat elkezdése, az utca felújítása, tudtuk meg a városházán.
2017. március 06., 15:492017. március 06., 15:49
Az utca lakói jogosan reménykednek a munkálat elkezdésében, ugyanis az önkormányzat ősszel tett ígérete alapján, a licitet megnyert cég a tavasz folyamán kell elkezdje a munkálatot. Ezt meg is erősítette a gyergyószentmiklósi önkormányzat sajtószóvivője is.
„A felújítás, az ígéretek fényében, tavasszal elkezdődik a Rákóczi Ferenc utcában. Amint a fagy felenged, akkor tud a kivitelező nekilátni a munkálatok elvégzéséhez. Ez a tapasztalatok szerint március második felében esedékes.
A munkálat kivitelezője a brassói Fincodrum cég, a lefolyórendszer kialakítása, járdaépítés és az aszfaltozás szerepel a programban – ismertette a sajtószóvivő, hozzátéve, hogy az utca felújítása idén be is kell fejeződjön.
Illegálisan birtokolt pirotechnikai eszközökre bukkantak a rendőrök egy Maroshévízen és környékén tartott ellenőrzéssorozat során kedden: több kilogramm tűzijátékot foglaltak le, és büntetőeljárást indítottak az ügyben.
Megszületett a megállapodás: a gyergyószentmiklósi kórház vállalja a bérfizetést a ditrói egység fenntartásáért, de nem lesz kötelessége az épület felújítása. Az egyezség nyomán januártól újraindulhat a betegellátás Gyergyóditróban.
Ünnepi hangulat töltötte meg a Godako Sportközpontot szombat este, ahol megrendezték a 2025-ös gyergyószentmiklósi sportgálát. Az eseményen a város legeredményesebb sportolóit, csapatait és edzőit köszöntötték.
Háromszázan szavaztak a tisztújító közgyűlésen. Nagy Zoltán személyében új elnöke, illetve a szavazás eredményeként új választmánya is van a gyergyószentmiklósi RMDSZ-szervezetnek. Megválasztották a területi küldötteket is.
Sokáig a kismamák legkedveltebb hazai termékének számított, nagyon sok babát táplált a remetei tejpor. Most a világ legkorszerűbbjei közé tartozó csecsemőtápszer-üzemben kel életre egy új termékcsalád: a gyergyóremetei Lullababy.
A magyar építészet legmagasabb állami elismerését, az Ybl Miklós-díjat vehette át Köllő Miklós, a gyergyószentmiklósi Larix Stúdió vezetője. A kitüntetést a Magyar Építészet Napján, a Pesti Vigadóban adták át.
Aláírták a kivitelezési szerződést a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakképző Líceumhoz tartozó műhelysor felújítására. A 3,5 millió lej értékű, uniós támogatásból megvalósuló beruházás 2026. június 30-ig kell elkészüljön.
Egy gyergyószentmiklósi bár előtt kialakult konfliktust szerettek volna megoldani a rendőrök vasárnap hajnalban, később viszont üldözőbe vettek két férfit, akik autóval távoztak a helyszínről. Útközben két baleset is történt.
December 15-től élesben működik a fizetéses parkolási rendszer Gyergyószentmiklóson. A szolgáltatást a piacgondnokság és a helyi rendőrség fogja felügyelni. A bérletek már megvásárolhatók a zöldségpiacnál a piacgondnokság irodájában.
Módosította a költségvetést a gyergyószentmiklósi képviselő-testület, és ezzel több adósságot is rendez. Közelebb került a Virág negyed déli részének korszerűsítése. Terítéken volt a Monturist-téma is: a helyzet ismét a város hátrányára módosulhat.
szóljon hozzá!