
Fotó: Baricz Tamás Imola
Lakossági fórumot tartanak lakószövetségek létrehozása céljával két gyergyószentmiklósi lakónegyedben is. Mind a Forradalom, mind pedig a Dél-Virág negyedben mozgolódnak a tömbházlakók, a társulási szándék létezik, a tennivalókkal kapcsolatban már több lakó is érdeklődött a városházán – közölte Madaras Szidónia, az önkormányzat szóvivője.
2015. január 20., 22:032015. január 20., 22:03
2015. január 20., 22:152015. január 20., 22:15
Január 27-én, kedden 17 órakor lakossági fórumot tartanak a Dél-Virág negyed lakói számára a volt leányszálló (jelenlegi Batthyány Ignác Technikai Kollégium bentlakása) földszinti nagytermében. A fórumon szó lesz a lakószövetségi társulást érintő kérdésekről, feltételekről, és egy esetleges lakónegyedszintű lakószövetség létrehozása is napirendre kerül.
A Forradalom negyed lakói számára február 3-án, kedden 17 órakor szerveznek lakossági fórumot ugyanebben a témában. A találkozó helyszínéül a Fogarasy Mihály Általános Iskola díszterme szolgál majd.
Mindkét fórumon jelen lesz Mezei János polgármester és Szabó Hajnal városmenedzser. A szervezők kérése, hogy lehetőség szerint minél többen jelenjenek meg ezeken a fórumokon, ahol minden idevágó kérésre igyekeznek választ adni a polgármesteri hivatal illetékesei. Fontos lenne, hogy minden lépcsőház részéről legalább a lépcsőház-felelős elmenjen, de még jobb, ha a lakók közül is minél többen személyesen vesznek részt – áll a városháza felhívásában.
Az Észak-Virág negyedben nemrégiben 25 tömbház társulásával megalapították a 4-es számú Virág negyedi lakószövetséget, ezek a találkozók remélhetőleg továbblépést jelentenek majd a város más lakónegyedeiben is.
Mindez lehetővé teszi vissza nem térítendő támogatások megpályázását, hiszen az előrejelzések szerint az év folyamán pályázati alapok nyílnak meg legkevesebb fél éve bejegyzett lakószövetségek számára, Ezen pályázatok révén sor kerülhet tömbházak szigetelésére, felújítására. A lakószövetségek megalakítása nélkül ezeket a pályázati pénzeket nem lehet megszerezni.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!