
Fotó: Pethő Melánia
Kiállításon tárta a nagyközönség elé alkotásait a Hargita Megyei Művészeti Népiskola gyergyói képzőművészeti osztálya. A Hétvirág panzióban négy évfolyam válogatott munkái tekinthetők meg a megyei napok programjaként.
2014. június 05., 19:392014. június 05., 19:39
2014. június 05., 20:232014. június 05., 20:23
Az alkotásokkal kiérdemelt dicsérő szavak mellé hasznos tudnivalókat kaptak a megnyitón Balázs József festőművésztől tanítványai a szerda esti tárlatnyitón. A kiállításrendezésről tartott „különórán” megtudhatták, alkotásaik miért éppen abban a sorrendben, formában kerültek a vendégház nappalijának pannóira. Kamarakiállítás ez, ízelítő a foglalkozásaink eredményeiből – tudatta velük oktatójuk, majd részletesen elmagyarázta a különböző tematikájú, a más-más technikával készített alkotások kifüggesztési helyének miértjét.
„A kiállításnak koncepciója, gerince kell legyen, ami alapján a közönség elé tárjuk” – avatta be tanítványait Balázs József. Rámutatott többek között arra, hogy miért nem baj, ha egy tárlaton rámázott és keretezetlen képek is vannak. Mint kifejtette, ezek váltakozó sorrendű kifüggesztése egyfajta ritmust ad a tárlatnak. Szintén a ritmust szolgálja az egy-egy témában készített alkotások csoportosítása. „Esetünkben egymáshoz közel vannak kiállítva az egy adott témában készített képek. Az a cél, hogy a néző képet kapjon arról, mi is a művészet. A munkákból jól kitűnik, semmiképp nem az, hogy szolgaian, úgy, ahogy van, lemásoljuk a látott dolgot, hanem az, hogy »beledolgozzuk« a saját egyéniségünket” – mutatott rá a festőművész. Arról is szólt, hogy nem igazán szerencsés, ha a festmények közé grafikák kerülnek, ám vannak helyzetek, amikor ez a kiállításforma nem borítja fel a tárlat egyensúlyát.
Az oktató részéről nem maradtak el az elmarasztalások és a jó tanácsok sem. Balázs József kifejtette a tehetség és a képesség közötti különbségeket, megjegyezve, hogy tizenkét népiskolai tanítványa közül csak azok találkozhatnak munkájukkal a mostani tárlaton, akik becsületesen, odaadással dolgoznak.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
szóljon hozzá!