Közösségi tér legyen a könyvtár

A városi könyvtár munkatársai és a sajtó képviselői jelenlétében iktatta tisztségébe hétfőn Keresztes Csongort Gyergyószentmiklós polgármestere. A könyvtár új vezetője három évre kapott megbízást a menedzseri állás betöltésére. Keresztes Csongort céljairól, elképzeléseiről kérdeztük.

Pethő Melánia

2012. november 05., 16:292012. november 05., 16:29

2012. november 05., 18:432012. november 05., 18:43


– Miért pályázta meg a menedzseri állást?

– Kihívásnak éreztem. A pályázatom elkészítésétől kezdődően a rám váró feladatokon át bizonyítanom kell, ugyanakkor új dolgokat tanulhatok, magamból pedig adhatok mind a könyvtárnak, mind a városnak. 1999-től öt éven át könyvtárosként dolgoztam az intézményben, nagyon szerettem a munkámat, visszavonzott.

– Amint állásába való iktatásakor fogalmazott, sikeres igazgató szeretne lenni. Mit fed a sikeresség fogalma a könyvtárigazgató számára?

– Az olvasók elégedettségét szeretném elérni nem csupán az által, hogy minden igénynek megfelelő könyvállománnyal állunk rendelkezésükre, hanem az intézményünkben szervezett sokrétű rendezvények által is, ugyanakkor az önkormányzat elismerésére is törekszem a munkámmal. A sikerességet továbbá abban is látom, ha kollégáim számára kellemes munkahelyi légkört tudok biztosítani, szeretném, ha mindannyian jókedvűen töltenék munkaidejüket.

– Digitális világunkban mennyire kell ragaszkodni a könyvtár eredeti rendeltetéséhez, hogyan lehet bővíteni szolgáltatásait?

– Nem félek attól, hogy a digitális információ teljesen ki fogja szorítani a lapozható könyveket, ennek ellenére szükséges nyitni a digitális világ felé. A könyvtárban működik a biblionet program, sokan használják, ez viszont nem azt jelenti, hogy csak internetezni jönnek be az érdeklődők. Úgy fogalmaznék, hogy a nyomtatott és az elektronikus információs lehetőségek kiegészítik egymást. A digitális információhordozók kölcsönzése is egy lehetőség lehet a jövőben. A könyvtár jelenlegi CD-, DVD-állományát mindenképpen bővíteni kell, igény biztos lesz a kölcsönzésükre.

– Milyen újításokat tervez?

– A könyvtár közösségi tér kellene legyen. Egy olyan hely, ahová nem csak azért térnek be az emberek, hogy könyveket kölcsönözzenek, esetleg internetezzenek, hanem rendezvényeink által lehetőséget kell biztosítsunk arra, hogy egymással kapcsolatba lépjenek. Több tervem is van, ezek közül az egyik a filmklub működtetése. A vetítések nemcsak szórakozást biztosítanának, de továbbgondolkodásra is lehetőséget teremtenének. Terveim szerint egy-egy ilyen alkalomra filmszakértőt hívnánk meg, így lehetőség lenne a film kapcsán megfogalmazódott, akár az eltérő vélemények kibeszélésére is. Másik újítás az olvasóklub létrehozása lenne, akár szépirodalmi, akár szakirodalmi mű kibeszélése lehetne egy-egy találkozás témája, de beleférne az életmód, a gyermeknevelés vagy bármilyen más  tematikájú könyvek elemzése is. A tervek szerint rendhagyó irodalom-, történelemórák szervezésének is helyet biztosítunk a könyvtárban, a távlati tervek között pedig a biblioterápia beindítása szerepel.

– A legkisebbeket is be szeretné vonni a könyvtár programjaiba.

– Az óvodásokat játékos foglalkozások által be kell hozni az intézménybe, hogy barátkozzanak a környezettel. Ha jó élményük lesz a könyvtárral kapcsolatban, később szívesebben visszatérnek. Fontos, hogy ismerjék az intézményt, hisz belőlük lesz az olvasótáborunk a jövőben.

– Mi lesz az első dolog, amit könyvtárigazgatóként megvalósít?

– Be szeretnénk kapcsolódni az önkormányzat karitatív tevékenységébe. Kihasználva az alkalmat, ezúttal felhívást intézek a lakókhoz: hogyha van olyan meséskönyvük, amiről szívesen lemondanának, adományozzák a könyvtárnak, mi továbbítjuk olyan családoknak, ahol nem adatik meg a lehetőség, hogy meséskönyvre költsenek. Ez az akciónk Szent Miklós-napra irányulna. Természetesen bekapcsolódunk a városnapi rendezvényekbe, a könyvtár ezúttal is több programnak lesz a helyszíne.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban

Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.

Nyárbúcsúztató ifjúsági programok Gyergyóban
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben

Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.

Lángok csaptak fel egy gyergyószentmiklósi raktárépületben
2026. szeptember 24., csütörtök

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek

Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.

Háromszázezer lejre pályázhatnak a gyergyószentmiklósi sportszervezetek
2026. szeptember 23., szerda

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán

Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.

Napelemes rendszer a kórháznak, digitalizáció a városházán
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson

Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.

Vasárnap még napoztunk, szerdán pedig elindult a távfűtés Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 22., kedd

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni

Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.

Veszélyessé vált a Békény-híd járdája, még a felújítás előtt ideiglenesen biztonságossá kell tenni
2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés