A világ más részein élő gyergyószentmiklósiak egyelőre a www.vilagvandor.ro portálon gyülekeznek, de a tervek szerint szülővárosukba visszatérve, július 26–29-én közösen vehetnek részt a Szent Anna-búcsú köré szervezett világtalálkozón. A négynapos rendezvény programjai közül jó néhány már ismert.
2012. február 14., 19:212012. február 14., 19:21
2012. február 14., 22:092012. február 14., 22:09
Ausztria, Franciaország, Spanyolország, Németország, Anglia, Magyarország, Afganisztán, Japán – csak néhány az országok közül, amelyet a Gyergyószentmiklósról elszármazottak jelöltek be lakhelyükül a világvándor honlapján található térképen, ahol gyűlnek a szétszóródott gyergyóiak. Remélhetőleg a júliusra tervezett világtalálkozón viszontláthatják egymást és az itthon maradtakat.
Mezei János polgármester kedden sajtótájékoztató keretében vázolta nagyvonalakban a világtalálkozó programját. Elmondta: a nagyszabású rendezvényt a világháló segítségével szervezik, így próbálják összefogni a városból elszármazottakat. A világtalálkozó július 26–29 (csütörtök–vasárnap) között zajlik színes szórakoztató és kulturális események forgatagában. A találkozó a Szent Anna-búcsúval és a hozzá tartozó vallási szertartásokkal kezdődik. Július 26-án, csütörtökön indulnak a keresztalják a Szent Anna-kápolnához, majd az örmény kápolnánál emléktáblát helyeznek el és avatnak fel. Ezt követően a kápolnánál agapé lesz, majd a Művelődési Ház előtt nóta- és népdalestre gyűlhetnek az érdeklődők – tudtuk meg a polgármestertől.
Anna-bál és csárdásrekord is a programok közt szerepel
A péntek a párbeszéd napja lesz az itthoniak és az eseményre hazaérkezők között. Élménybeszámolók, előadások, tapasztalatcsere során lehet ismerkedni az idegenben élőkkel. Tárlatot nyitnak az elszármazott képzőművészeknek, majd az idegenben elhunytak számára kopjafákat állítanak. Péntek este kerül sor a rendezvény egyik kiemelkedő eseményére, a tizedik Anna-bálra a Gyilkostó vendéglőben, amelynek szervezését a Lorántffy Zsuzsanna Nőegyletre bízták, munkájukat a helyi polgármesteri hivatal minden téren segíti. Szombatra hagyományőrző napot terveznek a szervezők, amely keretében népművészeti kiállítások, előadások lesznek.
A világtalálkozó során csárdásrekord megdöntésére is szeretnének vállalkozni. Hogyha sikerül folyamatosan 24 órán át ropni a csárdást a résztvevőknek, akkor új rekord születik, amit majd minden évben megpróbálhatnak ismét megdönteni. A rendezvénysorozat utolsó napján fúvós találkozó, különböző előadások lesznek, majd egy koncerttel zárul a gyergyószentmiklósiak világtalálkozó hétvégéje.
A gyergyószárhegyi önkéntes tűzoltók és más helybéliek fogtak össze, hogy megjavítsák a megrongálódott fedeles hidat. A kalákaszerű karbantartással a község egyik értékes építményének állapotát óvják.
Zenével, színházzal, társasjátékokkal, sporttal és tánccal búcsúztatják a nyarat szeptember 25-én és 26-án Gyergyószentmiklóson. A Tarisznyás Márton Múzeum udvarán izgalmas programokkal köszön el Nyári Ifjúsági Színpad.
Tűz ütött ki egy raktárépületben Gyergyószentmiklóson, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók, csütörtökön délután.
Közzétette a sportszervezeteknek szóló, 300 ezer lejes pályázati kiírását Gyergyószentmiklós önkormányzata. A támogatásból többek között a helyi sportélet fejlesztését, valamint a tömeg- és versenysport népszerűsítését finanszírozhatják.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
szóljon hozzá!