
Fotó: Pethő Melánia
Kiskunmajsa Gyergyószentmiklóson vendégeskedő küldöttsége tett látogatást hétfőn délután a Kájoni János Gyermekvédelmi Központban, és adta át az otthon gyűjtött pénzösszegről szóló adománylevelet. A pénz magánszemélyek és vállalkozások felajánlásaiból gyűlt össze – Böjte Csaba atya szárhegyi neveltjeinek küldték a majsaiak.
2016. december 05., 23:322016. december 05., 23:32
„1 millió 264 ezer forintot utaltak át a kollégáink a Dévai Szent Ferenc Alapítvány szárhegyi otthonának számlájára hétfőn reggel” – tudatta a jó hírt a gyermekotthon vezetőjével és neveltjeivel Szekeres Béla, Kiskunmajsa alpolgármestere. Elmondta, az adománygyűjtést egy korábbi látogatást követően hirdették meg Gyergyószentmiklóson.
„Mély benyomást tett ránk az itteni látogatás, és mindannyiunkban megfogalmazódott, hogy hazamegyünk, és teszünk valamit a gyerekekért. A gyűjtés számunkra is váratlan eredménnyel zárult. Az említett összeg nagyságához nyilván hozzájárult az, hogy gyerekek támogatásáról van szó, az is, hogy adventi időszak van, és az, hogy Böjte Csaba atya neve megnyit szíveket és pénztárcákat is” – fogalmazott.
„Ezt isteni csodának tartom” – fogadta az adományt a gyermekotthon vezetője. Csergő Hajnal a vendégeknek elmondta, az összeget egy olyan munkálat fedezésére fordítják, ami már nem tűrt halasztást, és amibe úgy vágtak bele, hogy nem volt meg rá az anyagi fedezet. Kutat fúrattak az udvaron, mivel eredetileg patakvíz volt bevezetve az épület vízrendszerébe, ez pedig fogyasztásra nem volt alkalmas. Esőzésekkor sárral, iszappal teltek meg a vezetékek, a mosógépet sem lehetett használni. Tisztálkodáshoz, főzéshez gyakran kellett hozni máshonnan a vizet, fogyasztásra pedig állandóan vásárolni kellett.
„72 méter mélyre lefúrtak, ebben a kútban 40 méter mélyen biztosan lesz víz szárazság esetén is. Most már a szivattyú is bele van téve. Anélkül fogtunk neki ennek a munkálatnak, hogy lett volna rá pénzünk, de most ott tartunk, hogy a szükséges összeg 80 százaléka megvan. Mindez anélkül, hogy bárkitől is kértünk volna” – mondta Csergő Hajnal. Köszönetét fejezte ki az ajándékozóknak, Isten áldását kérve minden adakozóra.
Az otthonban lakó gyerekek verses-zenés előadással köszönték meg az adományt, Böjte atya pedig üzenetben hívta meg a kézbesítő küldöttséget Dévára, hogy személyesen mondhasson nekik köszönetet az ajándékért.
Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.
A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.
Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.
Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.
Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.
Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.
Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.
Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.
A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.
Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.
szóljon hozzá!