
A kert élet címmel a gyergyószentmiklósi Kolping Család Egyesület május 9-én a Békényfőn található Kolping-telken kertészkedési képzéssel egybekötött tavaszi kirándulást szervezett rászoruló családok számára.
2015. május 12., 10:212015. május 12., 10:21
„A kertészkedés alapjaival olyan családok ismerkedhettek meg, amelyeknek kis kertjeikben lehetőségük van ezen elméleti ismeretek gyakorlatba ültetésére. Minden részt vevő család a közösségünk által összeállított kezdőcsomagban részesült, mely zöldség- és virág vetőmagokat, valamint kertészeti szerszámokat tartalmazott” – tájékoztatott az egyesület képviselőjeként Eigel Katalin.
A kolpingosok nagy családjából Molnár Margit volt az, aki a rászorulók meghívását szervezte. Elmondta, a Szeretetkonyhán étkezők közül került ki az a huszonhat személy, aki kertészkedéshez kapott ajándékcsomagot. Van köztük olyan, akinek csak egy ágyása van, de kertészkedni szeretne, van, aki kerek-perec kijelentette: ő a hajléktalan otthonban lakik, de nagymamájának van egy sírhantja a temetőben.
Az egész napot együtt töltötték meghívók és meghívottak, így jutott idő kétszeri közös étkezésre, volt a programban játék, foci, séta gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. A kiadásokra is került fedezet. A kolpingosok felidézték, hogy ezelőtt három évvel, amikor a rászorulók kirándultatását elkezdték, saját zsebükből tették ki a teljes pénzösszeget. Tavaly már csak felét kellett a családtagok állják, a többire lett támogató, idén pedig az költségek oroszlánrészére sikerült pályázni Gyergyószentmiklós önkormányzatánál. Így sem maradt el a „hozzáadott érték”, a vendéglátók önzetlen segítsége szervezésben és az együttlét alatt.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!