Kinyitott Borszék fürdőváros – pénteken a „családi strand” is beüzemel

Pénteken nyílik meg Borszéken az Ó-Sáros fürdő mellett a szabadtréri családi strand. A fürdőváros fontos szolgáltatással bővíti vendégváró-kínálatát a vasárnap megnyílt turistaszezonnal kezdődően.

Gergely Imre

2013. július 02., 17:442013. július 02., 17:44

2013. július 02., 18:382013. július 02., 18:38

A múlt hétfői jégeső elmosta a beüzemelendő új strand környezetét Borszéken, így a strandavató e hét péntekére tolódik. A vendégek ezen a nyáron egy továbbszépült fürdővárosba érkezhetnek, ahol a kikapcsolódást biztosító szolgáltatások is jelentősen bővültek. 2012 októbere végén nyílt meg a melegített ásványvizes fürdő, az Ó-Sáros, ennek udvarán pedig medence várja a fürdőzni vágyókat. A strand július 5-én, pénteken nyílik meg.

A borszékiek emellett még számos kisebb-nagyobb, összképet javító fejlesztéssel készültek erre az idényre. Fontos ez az év, hiszen Borszék idén ünnepli várossá válásának 60 éves jubileumát. Az évfordulóra évfordulós emblémát, „logót” is terveztek a fürdővárosnak.

„Borszék egy brand, és mi készek vagyunk pontszerű megvalósításokkal újraépíteni ezt. Az évfordulós logónkon a viadukt, azaz völgyhíd, mely a városcímerben is szerepel, idén hangsúlyt kap szimbólumként: ahogyan a híd tartóoszlopai vezetik az utat fenn, a mi pontszerű, kis megvalósításaink is elvezetnek a célhoz, ami nem más, minthogy a turistáink újból figyeljenek ránk, élvezettel jöjjenek, és mi, a fürdőtelepen dolgozó borszékiek örüljünk és erősödjünk hitünkben és vállalkozásainkban” – mondta Mik József polgármester.

Családias szezonnyitó

A vasárnapi nyitóünnepen sem a nagyívű „pazarláson” volt a hangsúly, hanem a hangulatteremtésen: a borszéki MeteoRock gyerekzenekar, a szintén borszéki, a Médiabefutó tehetségkutató versenyen nyertes DNS zenekar vagy a mindössze féléve tehetséges ifjakból alakult No name együttes muzsikáját hallgatták a borszékiek és vendégeik. Mintegy háttérként a fürdőtelep idénynyitójára húsz, korabeli fotókkal és az új megvalósítások dokumentumfelvételeivel gazdagított, kétnyelvű (román és magyar) eligazító táblát tettek ki, melyet további tucat követ, az egész fürdőtelep „helyszíni dokumentálásához”.

Évtizedek, generációk együtt Borszéken

Benkes Zsolt alpolgármester személyesen köszöntötte a közönségben azt a nyugdíjas házaspárt, akik Szatmárról vonatoznak el Borszékre évről évre, 1975 óta: immár harmadik generációs törzsvendégként kisebbik unokájukat, Mátyást hozván el, többedszerre, a nyolcéves fiú kívánságára.  Elmondták, fiuk asztmáját kezelték itt előbb, most, harminc év elteltével, az unokák maguk kérik: „Tata, menjünk haza Borszékre!” – hiszen a család már hazajárónak számít. Idén is bő két hetet maradnak, évek óta ugyanannál a családnál szállnak meg, ahol három főre fizetnek napi 30 lejt, de a panziók árajánlatát sem sokallják, az Ó-Sáros gyógyvízfürdőnél pedig a többi vendéggel együtt elcsodálkoztak: a 10 lejes belépő nincs időkorláthoz kötve, tehát addig maradsz bent, ameddig  jólesik. A szauna és a részleges, illetve gyógymasszázs árát igény esetén külön kell fizetni, az orvosi asszisztensek pedig felügyelik a fürdőző vendégek 21 fokos illetve 34 fokos ásványvízmedencékben való „gyógykúráját”.

„A pénteken megnyíló új strand közvetlenül a gyógyfürdő mellett van, így egyazon család három generációja békésen mártózhat, anélkül, hogy a bent mártózó nagyszülőket zavarná a gyerekek strandlabdája: ez egy szerencsés társítás, aminek örvendünk, mert ha kicsiben is, családi fürdőváros lehetünk máris” – fogalmazott Mik József.

Ugyan a strand mellett, akár a fürdőtelep fősétányán, romos állapotban lévő villák rontják a városképet, az elöljáró jelezte: a tulajdonosok jelenleg türelmi időben vannak, ugyanis a törvény segítségével felszólították őket: bontsák le a romokat, vagy lebontja Borszék fürdőváros önkormányzata, és ez esetben a bontás költségeit az ingatlantulajdonosoknak kell kiegyenlíteniük. A polgármester szerint Borszék a félkész kezelőközpont beüzemelésével válna újból országos érdekeltségű fürdővárossá, ám erre jelenleg nem várható a romániai politikai helyzet miatt a kormánytól segítség, mégis, saját erőből és a borszékiek jó gazda módjára történő hozzáállásával barátságos, élménydús időtöltést kínáló hely már most is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Fejre állt autóból mentettek ki egy embert Gyergyótölgyesnél

Megsérült egy ember közúti balesetben Gyergyótölgyes település közelében csütörtök reggel. A helyszínen ellátták, majd kórházba szállították.

Fejre állt autóból mentettek ki egy embert Gyergyótölgyesnél
2025. szeptember 05., péntek

A Gac-oldalban megölt honvédekre és a felszegi áldozatokra emlékeznek

1944 őszén Gyergyószentmiklós mellett 159 magyar honvédet mészároltak le, a város felszegi részén pedig harminc civil halt meg a harcokban. A gyergyóiak minden évben fejet hajtanak a katonák és ártatlan áldozatok emléke előtt.

A Gac-oldalban megölt honvédekre és a felszegi áldozatokra emlékeznek
2025. szeptember 05., péntek

Kivonultak az utcákra, bírságoltak, faanyagot koboztak el

A közbiztonság megőrzése, fenntartása érdekében szerveztek átfogó ellenőrzést a Hargita megyei rendőrök Maroshévízen, amelynek során jelentős pénzbírságot róttak ki.

Kivonultak az utcákra, bírságoltak, faanyagot koboztak el
2025. szeptember 04., csütörtök

Huszár hagyományőrzés a Pricske-tetőn és a Gac-oldalnál

Első alkalommal szervez történelmi, népi és huszárprogramokat Gyergyószék legmagasabb pontján, az 1544 méteres Pricske-tetőn a Földváry Károly Hagyományőrző Huszáregyesület.

Huszár hagyományőrzés a Pricske-tetőn és a Gac-oldalnál
2025. szeptember 04., csütörtök

Tatárdombi megemlékezés Gyergyószárhegyen

Idén a gyergyószárhegyi Kájoni János Gyermekvédelmi Otthon udvarán tartják meg a hagyományos tatárdombi megemlékezést és az ahhoz kapcsolódó kulturális eseményeket szombaton. A szentmise után néptánc produkciók és színdarab is várja az érdeklődőket.

Tatárdombi megemlékezés Gyergyószárhegyen
Tatárdombi megemlékezés Gyergyószárhegyen
2025. szeptember 04., csütörtök

Tatárdombi megemlékezés Gyergyószárhegyen

2025. szeptember 04., csütörtök

Nem lesz víz pénteken több gyergyószentmiklósi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az ivóvízszolgáltatás több gyergyószentmiklósi utcában szeptember 5-én, pénteken.

Nem lesz víz pénteken több gyergyószentmiklósi utcában
2025. szeptember 04., csütörtök

Külföldi motoros ütközött autóval a Gyilkos-tó felé vezető úton

Motorkerékpár és autó ütközött szeptember 3-án délután Gyergyószentmiklós és Gyilkos–tó között.

Külföldi motoros ütközött autóval a Gyilkos-tó felé vezető úton
2025. szeptember 02., kedd

Örmény ízek és kultúra találkozása Gyergyószentmiklóson

Tizenötödik alkalommal szervezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely szeptember 5–7. között kínál gazdag programot a közönségnek. A kulturális értékek megmutatása és a gasztronómia is jelentős hangsúlyt kap.

Örmény ízek és kultúra találkozása Gyergyószentmiklóson
2025. szeptember 01., hétfő

Mentőövet kapott Gyergyószentmiklós költségvetése

Sikerült átütemezni a korábban felvett húszmillió lejes hitel visszafizetését, nyugtázták Csergő Ottó lemondását, és újra közbeszerzést írnak ki a szemét elszállítására. Ezek voltak a gyergyószentmiklósi képviselő-testület hétfői ülésének témái.

Mentőövet kapott Gyergyószentmiklós költségvetése
2025. szeptember 01., hétfő

Bennragadtak az utasok, miután árokba csúszott egy busz Borzontnál

Árokba csúszott egy busz Borzonton hétfő reggel. Felnőttek és gyerekek is a járműben ragadtak a mentőegységek érkezéséig.

Bennragadtak az utasok, miután árokba csúszott egy busz Borzontnál