
Szóra bírt csontjaink címmel embertani vándorkiállítás nyílik hétfőn a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumban. A tárlaton „ínyencségeket” fedezhetnek fel a kutatások, az antropológia iránt érdeklődők, megtekintése ugyanakkor mindenkinek ajánlott, aki érdeklődik a nem mindennapi látni-, hallani valók iránt.
2014. május 29., 21:282014. május 29., 21:28
A Magyar Természettudományi Múzeum vándorkiállítása három részben tárja az érdeklődők elé, mi mindenről „képesek beszélni” a feltárt emberi csontok. Az érdeklődők a kiállítás első részében megtudhatják, mit és hogyan vizsgálnak az embertan művelői, az antropológusok, és azt is, hogy milyen betegségekről vallanak elődeink ásatásokon feltárt csontjai.
A tárlat történelemmel kapcsolatos része ismerteti a Székelyföldön feltárt Árpád- és középkori temetők embertani leletein végzett legújabb történeti és embertani vizsgálatok eredményeit. A látogatók megnézhetik a székelypetõfalvi, zabolai, kányádi, székelykeresztúri, székelyudvarhelyi, szentábrahámi, csíkszenttamási, csíksomlyói és a szárhegyi templom körüli temetőkbe hantolt emberek jellegzetes koponyáit, illetve a csontmaradványokon is nyomot hagyó betegségeket.
Az arcrekonstrukciók segítségével megelevenedik a történeti korokban élt emberek arca, a köznépé csakúgy, mint az előkelőké. A látogató szembenézhet Janus Pannoniusszal és Szent László magyar királlyal, Dobó István egri várkapitánnyal.
A kiállítás kiegészítő eleme az általános és középiskolai oktatásnak, és érdekes ismereteket nyújt a felnőtt közönségnek is.
A kiállítás megnyitójára június 2-án 17 órától várják az érdeklődőket, ezt követően augusztus 10-ig hétköznaponként 9 és 17 óra, hétvégén pedig 10-17 óra között lesz megtekinthető a tárlat.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
szóljon hozzá!