Hirdetés
Hirdetés

Két héten belül elkészül a güdüci út korszerűsítése

•  Fotó: Gyegyószárhegy Önkormányzata

Fotó: Gyegyószárhegy Önkormányzata

Célegyenesbe ért a Gyergyószárhegyhez tartozó Güdücre vezető községi út felújítása. Az aszfaltozással már el is készültek, a kivitelező várhatóan két héten belül átadhatja a korszerűsített útszakaszt.

Gergely Imre

2025. július 16., 20:042025. július 16., 20:04

A beruházás még az Anghel Saligny program indulásakor kapott zöld utat. Akkor az önkormányzat három pályázati csomagot állított össze, amelyek a község minden – még nem aszfaltozott – utcájának korszerűsítését tartalmazták – beleértve a Güdücre vezető szakaszt is. A program szűkös költségkerete miatt azonban dönteni kellett: vagy a szárhegyi kis utcák, vagy a zsákfaluba vezető egyetlen út kap új aszfaltburkolatot.

Ahogyan Danguly Ervin polgármester a Székelyhonnak elmondta,

a községvezetés és az akkori önkormányzati testület döntése értelmében a güdüci út lett prioritás.

Úgy látták, ezt kell előnyben részesíteniük, hiszen Güdüc dinamikusan fejlődik, vendégházak épülnek, és a község számára a turizmus és a befektetések támogatása stratégiai cél.

Hirdetés

A projektre az Anghel Saligny program keretében 6 millió lejes támogatást fordíthattak, ami akkor szinte elegendő lett volna a beruházáshoz. Azonban a gazdasági válság és az áremelkedések miatt ez az összeg már nem bizonyult elegendőnek. Új számításokra volt szükség, így

a teljes költségvetés 8 millió lejre emelkedett, amelyből 2 millió lejt a szárhegyi önkormányzat biztosított saját forrásból

– ismertette lapunk kérdésére válaszolva Danguly Ervin.

•  Fotó: Gyegyószárhegy Önkormányzata Galéria

Fotó: Gyegyószárhegy Önkormányzata

A kivitelezési munkálatok elvégzésére a közbeszerzést a Multipland cég nyerte el 2023 őszén. A polgármester elmondása szerint a vállalat a kezdetektől jó ütemben dolgozott: a téli hónapokban alapozást és szélesítést végeztek, tavasszal pedig árkok, hídfők, átereszek épültek, valamint kijavították a téli időjárás okozta hibákat is.

Az elmúlt időszakban megtörtént az aszfaltozás, jelenleg a padkák kialakításán dolgoznak,

ezt követően pedig az út kifestése és a jelzőtáblák kihelyezése következik. Mindez várhatóan két héten belül lezárul, és az útszakaszt hivatalosan is átadhatják a forgalomnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Hirdetés
2026. június 10., szerda

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le

Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le
2026. június 09., kedd

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok

Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok
2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
Hirdetés
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
2026. június 04., csütörtök

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért

Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.

Több száz gyergyószentmiklósi gyerekhang a nemzeti összetartozásért
Hirdetés