Két és fél milliárd forint az E-Starért

Újabb tájékoztatót küldött a befektetőinek az E-Star tulajdonosa, melynek lényege, hogy az igazgatóság arra kéri a cég közgyűlését, hogy a gyergyószentmiklósi távfűtés-szolgáltatást működtető E-Star értékét 2 milliárd 500 millió forintban határozza meg. Ezt az összeget kérnék Gyergyószentmiklós önkormányzatától, ha az peren kívüli megegyezéssel megvásárolná a céget. Azaz, amint a közlemény fogalmaz, az E-Star CDR Kft. száz százalékos üzletrészének és a vállalatcsoport E-Star CDR Kft.-vel szemben fennálló követeléseinek értékesítése esetén.

Gergely Imre

2017. január 25., 15:522017. január 25., 15:52

A vállalat következő közgyűlésére napirendi pontként javasolják, hogy a cég igazgatósága peren kívüli egyezség megkötése céljából Gyergyószentmiklós önkormányzatával tárgyalásokat folytasson. Esetleges megállapodás esetén a jövőbeli perektől elállnak, ha a város vállalja a két és félmilliárd forint kifizetését. Leszögezik, ennél kisebb összegért nem lehet szó megállapodásról. Ezt egyenesen megtiltják a céget képviselő igazgatóságnak. Mindezt azzal indokolják, hogy a korábbi erre vonatkozó határozatuk óta a vállalat számára kedvező bírósági döntések születtek, és ezért indokolt a magasabb minimum összeg meghatározása. 2016 júliusában még két milliárd forintot kértek volna az önkormányzattól peren kívüli megállapodás esetén.

A közlemény szerint mindemellett a vállalat igazgatói arra is felhatalmazást kérnek, hogy akár más vásárlóval is tárgyaljanak a cég eladásáról.

Az E-Star tulajdonosaival próbáltunk egyezséget kötni, de megállapodás nem született, és az összeg megemeléséről sem küldtek tájékoztatást – közölte érdeklődésünkre Nagy Zoltán polgármester. Szerdán megkezdődik egy újabb bírósági per, és a polgármester valószínűsíti, ezzel kapcsolatos, hogy új tárgyalási pozíciót vett fel a cég.

A Hargita megyei törvényszéken induló per alapkérdése, hogy az E-Star jogosan bontotta-e fel egyoldalúan a várossal kötött szerződését. Ha a bíróság a cégnek ad igazat, akkor következhet a kártérítés-követelés érvényesítése.

Nagy Zoltán hozzáteszi, a pertől függetlenül zajlanak az előkészületek, hogy március 8-ig átvegye a város a szolgáltatást az E-Startól.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban

Élelem, ivóvíz és megfelelő menedék nélkül tartottak húsz kutyát egy gyergyóújfalvi ingatlan területén. A hatóságok 19 állatot menhelyre szállítottak, az ellenőrzés során pedig öt bírságot is kiszabtak.

Húsz kutyát mentettek ki a tarthatatlan körülmények közül Gyergyóújfaluban
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián

A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián
2026. november 02., hétfő

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson

Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson
2026. október 30., péntek

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit

Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen

Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen
2026. október 30., péntek

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit

Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit
2026. október 29., csütörtök

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit

Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában

Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában
2026. október 28., szerda

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén

A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén
2026. október 28., szerda

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen

Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen
Hirdetés