
Fotó: Pethő Melánia
Egyelőre talajmunkák zajlanak a gyergyószentmiklósi római katolikus temetőben, a tetőtartó oszlopok elhelyezését készítik elő. Födött szertartástér készül a ravatalozókápolna előtt, a végtisztességadásnak méltó helyet biztosítva.
2015. október 22., 16:342015. október 22., 16:34
A munkálatok miatt a ravatalozókápolna főbejárata megközelíthetetlen, az épületbe az utcára nyíló oldalajtón lehet bejutni. Erre feliratok hívják fel a gyászolók figyelmét, és tábla is jelzi: építkezés zajlik, amelynek kivitelezési határideje 2016. január 24.
Mint korábban is írtuk, a ravatalozó előtti terület 215 négyzetméteren lesz befedve. A tetőszerkezet építése során főként fa elemeket használnak, és nagyrészt fából készül az a válaszfal is, amivel a temetőt az utcától elkülönítik. Ez lesz egyébként az építmény oldalfalaként fog szolgálni.
Az új szertartástér a meglévő ravatalozóházzal alkot majd egységes építményt. Az összeépítés miatt el kell majd mozdítani a temetőbejáratot jelentő székely kaput. Ezt a tervek szerint a sírkert alsó bejáratához helyezik át. A szertartástér padlója piskótakövekkel, illetve andezit lapokkal lesz burkolva, amelyre padok is kerülnek, hogy az egybegyűltek helyet foglalhassanak. Gyergyószentmiklóson helyi költségvetési forrásokból valósul meg az elképzelés.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!