
A gyergyószentmiklósi Csobot-hegyi Szent Anna-kápolnákhoz felé vezető úton a keresztút 14 stációját jelképező keresztek domborműveit rongálták meg. Nem ez az első eset.
2016. február 22., 18:372016. február 22., 18:37
A gyergyóiak 2012-es esztendőben a kápolna felújítását követően az elődök törekvésének folytatásaként alakították ki a keresztutat. A hajdani kálvária útvonalát követve állították fel a 2,40 méter magas andezitből faragott 14 keresztet. A talapzatokon állítójuk neve és a 2012-es évszám szerepel. A keresztek metszéspontjába Krisztus arcképét ábrázoló, az alsó részén pedig szenvedésének állomásait illusztráló domborművet helyeztek el. Ismételten a fehér márványhoz hasonlító plakettek estek áldozatul.
A rongálásról a gyergyószentmiklósi Lőrincz András számolt be. „Vasárnap tapasztaltuk, hogy több kereszten is meg van rongálva a dombormű. Két keresztről hiányzik a plakett, és hármon tönkre van téve a dísz. A családunk által állított kereszthez szoktunk járni, a környékét rendbe tesszük.” Hozzátette, talán kamerák felszerelése segítene megfékezni a rongálásokat.
„Minden kereszt mellé nem lehet őrt állítani” – mondta Csata Levente, aki a keresztek állításakor is szóvivője volt a csapatnak. „Ez a keresztút mindenkié, egy keresztény értéket képvisel, tiszteletben kellene tartani. Keserű szájízzel vagyok, mert egy összefogás eredményeként született dologról beszélünk, amit meg kellene őrizni. Egy tett sem marad büntetlenül” – tette hozzá Csata Levente.
A keresztút kialakításán a polgármesteri hivatal is segédkezett. A rongálás kapcsán Madaras Szidónia, a városháza sajtószóvivője elmondta, az önkormányzathoz és a helyi rendőrséghez még nem érkezett bejelentés a rongálásról. Jelezte, a helyi rendőrség járőrei gyakrabban ellenőrzik majd az útvonalat, ám ha bárki garázdálkodókat észlel a keresztek körül, azonnal értesítse a helyi rendőröket a 0726–123 776-os számon, akár hétvégén is, hogy a tetteseket még a helyszínen számon kérhessék.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
Urmánczy Nándor-díjjal tüntették ki Maroshévízen Bölöni Lászlót. A legendás labdarúgó és edző sportpályafutását, emberi tartását, valamint magyarságához való ragaszkodását ismerték el.
szóljon hozzá!