
Fotó: Lukácsi Lehel
Megyei szintű kutatást végez a munkaadók körében a Hargita megyei önkormányzat, partnerségben az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetségével (UKKSZ). A kezdeményezés célja felmérni, hogy milyen középiskolai szakképesítésű munkaerőre van leginkább szükség térségünkben.
2015. szeptember 08., 15:462015. szeptember 08., 15:46
A különböző cégeknek kiküldött kérdőívek eredményeiből azt szeretnék megtudni a kezdeményezők, hogy milyen szakképesítésű alkalmazottakra van szükségük a helyi vállalkozóknak, illetve hogy azok mekkora részt vállalnának a munkaerő-fejlesztésben, hiszen az adatok közlésével segíthetik a Hargita Megyei Tanfelügyelőséget a 2016–2017-es beiskolázási terv elkészítésében – magyarázta portálunknak Nagy György, az UKKSZ elnöke. „Fontos, hogy minél több emberhez eljusson a kérdőív és pontos adatokat kapjanak a megyei illetékesek, hiszen véleményem szerint a középiskolai szakoktatás reformjainak köszönhetően mérsékelhető a fiatalok elvándorlása” – fogalmazott az UKKSZ elnöke, hozzátéve, hogy az érdekeltek az investinhargita.ro honlapról tölthetik le a kérdőívet, illetve igényelhető szövetségüknél is.
Nagy György vállalkozóként maga is látja, hogy hatalmas hiány van szakemberek terén, és mivel nincsenek megfelelő képzések, az alkalmazottaknak munkahelyeiken kell elsajátítaniuk a tudnivalókat. „Ezek a betanítások nagyon idő-, pénz- és energiaigényesek. Ami viszont ennél is nagyobb probléma, hogy sok esetben az új munkatársak néhány hónap alatt rájönnek, valójában nem is szeretnék betölteni a kérdéses munkakört. Az ilyen kellemetlenségeket lehetne elkerülni a célirányos oktatással” – részletezte a szövetség elnöke. Hangsúlyozta, több fiatal is elmegy külföldre munkát keresni, ők pedig egy hatalmas űrt okoznak a helyi gazdaságban – ezt a folyamatot kellene mihamarabb megállítani. „Egy jó szakembernek itthon is meg kell tudnia élni, erre pedig keretet kell teremteni” – szögezte le Nagy György.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!