
Fotó: Veres Nándor
Hargita megyében egyelőre nincsenek érvényben rendkívüli állat-egészségügyi óvintézkedések a kérődző állatokra veszélyes kéknyelv-betegség romániai felbukkanása miatt. A kór az ország északkeleti sarkában ütötte fel a fejét, Hargita megyében legutóbb egy éve rendeltek el szigorú korlátozásokat az előfordulása miatt.
2015. szeptember 16., 19:582015. szeptember 16., 19:58
Egy év után, idén először ismét felütötte a fejét Romániában a kéknyelv-betegség. A kérődző állatokat veszélyeztető kórt egy Botoşani megyei faluban igazolták, a kórokozó négy gazdaságban összesen tíz szarvasmarhát fertőzött meg. Az állat-egészségügyi hatóság megfigyelési zárlatot rendelt el a környéken, a kérődző állatokat nem lehet kivinni ebből a védőkörzetből.
A Hargita megyei helyzetről érdeklődve Püsök László, a megyei állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági igazgatóság szóvivője elmondta, ilyen esetekben rendszerint a megszokott szolgálati feladatokon kívül további óvintézkedések bevezetésére szoktak utasítást kapni a főhatóságtól, ám ezúttal ez nem történt meg, így az éves stratégiai tervnek megfelelően járnak el. Ennek része az, hogy követik a porfellegek mozgását, és a rovarcsapdák megfelelő helyekre történő kihelyezését is, de ezek állandó óvintézkedések, nem számítanak rendkívülieknek.
A kéknyelv-betegség egy évvel ezelőtt, tavaly októberben Hargita megyében is megjelent, akkor több csíkszéki és egy udvarhelyszéki községben is igazolták a laboreredmények a kór felbukkanását. Akkor a gócpontok húsz kilométeres körzetében úgynevezett kontaktzónát jelöltek ki, száz kilométeres körzetben védelmi zónát és ennek az ötven kilométeres sugarában megfigyelési övezetet. A legszigorúbb korlátozásokat a gócpontok kontaktzónájában vezették be: tiltott volt az állatmozgás és értékesítés, a jószágokat csak direkt vágásra, azaz vágóhídra vihették ki onnan, a megfelelő állat-egészségügyi vizsgálatok után.
A kéknyelv-betegség vírusát rovarok terjesztik, a kór azonban csak ritka esetekben jár az állat pusztulásával. A megbetegedés csak a kérődzők között terjed, az emberre nézve semmilyen veszélyt nem jelent, a vírus által megfertőzött állatok húsának és tejének fogyasztása sem ártalmas az emberre. Az állatmozgás és adásvétel korlátozása miatt a betegség leginkább gazdasági károkat okoz.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!