Egyre nagyobb az igény a Hargita megyei munkaerőpiacon a szakiskolát végzett diákokra, de még így is nagyon sok frissen végzett tanuló választja inkább a külföldi munkát. Az iskolaigazgatók szerint a szakmát tanulók egy része itthon próbál szerencsét, viszont egyre többen vannak, akik a versenyképtelen fizetések miatt szinte gondolkodás nélkül Nyugat-Európában vállalnak munkát.
2015. december 16., 10:522015. december 16., 10:52
Mihez kezdenek a szakiskolát végzett tanulók, miután befejezték a hároméves képzést? – kérdeztea Csíki Hírlap több csíki szakközépiskola igazgatójától.
A csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskolában pincér és mezőgazdasági szakon végezhetnek a szakiskolások. Vízi István iskolaigazgató elmondta, a pincérszakot végzetteknek számos lehetőségük lenne munkába állni a környéken – például Tusnádfürdőn –, de mivel a pincérfizetés nem túl nagy, jobban fizető állások hiányában sok végzős inkább a külföldi munkát választja. „A mezőgazdaságot végzettek, ha nincs más lehetőségük itthon, többnyire odaállnak a család mellé gazdálkodni” – közölte az igazgató.
Az iskolában legutóbb 28-an végeztek a szakosztályban, közülük öt személy továbbtanul, tizenhárman dolgoznak, tízről viszont nem tudják, hogy sikerült-e elhelyezkedniük, vagy elhagyták az országot.
„Jelen pillanatban többek között pincér, cukrász, illetve fodrász képzéseink vannak. Az rátermett diákok – főképp a szakácsok és pincérek – az iskola elvégzése után viszonylag hamar kapnak munkát. Viszont a szomorú tapasztalat az, hogy a fizetések miatt kevesen maradnak a szakmájukban. Sokan inkább határon túl próbálkoznak” – osztotta meg tapasztalatait Sükösd Annamária, a csíkszeredai Kajoni János Szakközépiskola igazgatója. Hozzáfűzte, jó látni, hogy szép számmal akadnak olyan végzősök is, aki itthon kap állást. „Mivel a hároméves képzés során tanulóink cégeknél is végeznek szakmai gyakorlatot, a jó képességűeknek mindig ajánlanak fel munkahelyeket, miután végeznek.” Az igazgató kiemelte, hogy a legtöbb panzió tanév végén sokszor fordul az iskolájukhoz azzal a kéréssel, hogy akár öt szakácsot vagy pincért is alkalmazna azonnali kezdéssel.
„Akik voltak szakmai gyakorlaton, azok többségét alkalmazzák itthon. Nálunk kőműves, ács, épületgépész és vízgázszerelő szakok vannak. Ezekre a szakemberekre mindig szükség van, hiszen láthatjuk, hogy számos újsághirdetésben keresnek személyeket ilyen munkákra. Tapasztalatom szerint a végzősök többsége inkább itthon próbál boldogulni, de volt olyan visszajelzés is, hogy egyesek miután szert tettek kellő szakmai tapasztalatra és már megbíznak a saját tudásukban, külföldön folytatják a jobb megélhetés reményében” – részletezte Szén János, a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola igazgatója.
Kedves Mónika, Hargita megye szakoktatásért felelős tanfelügyelője a következőképp látja a helyzetet: „A szakiskolások közül az iskola elvégzése után sokan visszamennek a gyakorlatozó helyükre dolgozni. De a személyes véleményem az, hogy egyre nagyobb arányban vándorolnak ki külföldre.” Kihangsúlyozta, a tanfelügyelőségen mindent megtesznek, hogy itthon marasztalják a diákokat, a megyei vállalkozókkal és a megyei tanáccsal közösen dolgoznak ennek érdekében.
Dr. Bíró Levente tüdőgyógyász A leggyakoribb légúti betegségek megelőzése címmel tart előadást Gyergyószentmiklóson.
Tájékoztató megbeszélésre hívja a lakosságot Gyergyóalfalu községvezetése az autópálya-beruházással kapcsolatban. Az esemény január 22-én, csütörtökön 12 órára van meghirdetve a helyi kultúrház színháztermébe.
Noha hosszú sorok nem alakultak ki, folyamatos a forgalom a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal adóosztályának pénztáránál. Január 15-től lehet befizetni a 2026-os évi helyi adókat.
Idén is ünnepi gálaműsorral köszöntik a Magyar Kultúra Napját a Gyergyói-medencében. Az eseménynek ezúttal a ditrói Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház ad otthont január 18-án, vasárnap 18 órától.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
szóljon hozzá!