Jöhet a fűtésár-kivizsgálás Gyergyószentmiklóson

Egyöntetű szavazással fogadta el a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület, hogy kivizsgálást indítsanak azzal a céllal, hogy kiderüljön: megalapozott-e az E-Star által a fűtésért számlázott ár.

Gergely Imre

2015. március 27., 20:162015. március 27., 20:16

A tanácsosok azt feltételezik – hangzott el a tanácsülésen –, hogy a gyergyószentmiklósi távhő- szolgáltató olyan áron számláz, ami nem lenne indokolt. Itt nem csak annak a 7,5 százalékos áremelésnek a megalapozottságáról van szó, amit az E-Star szeretett volna elérni, hanem az ár minden összetevőjét ellenőriznék, ideértve a befektetése megtérülésének költségeit, a fűtőanyagok költségeit és minden mást is, ami az árat befolyásolja. A csütörtökön elfogadott tanácshatározat egyelőre szándéknyilatkozat, a konkrét lépések ezután következnek. Most felmérés lesz, hogy mely cégek jöhetnek szóba, amelyek a kivizsgálást elvégezni hivatottak, árajánlatokat kérnek, aztán versenytárgyalás és szerződéskötés következik.

A határozat megfogalmazásával kapcsolatosan Bajkó László és Szőcs Tivadar támasztott aggályokat. Bajkó elmondása szerint elképzelhető, hogy az árvizsgálat akár úgy is lefolyhat, hogy „valakinek a barátai” fognak számolni, és ez a számolás esetleg nem is lesz a leghelyesebb. Erre Nagy Zoltán alpolgármester leszögezte, mindenképpen nyilvánosan meghirdetett versenytárgyalás útján keresik meg azt a szakcéget, amely ennek a feladatnak az elvégezésére alkalmas, így nem lehet szó befolyásolásról. Egyelőre azonban nem is rendelkeznek olyan információkkal, hogy az országban mely szakcégek jöhetnek számításba.

Szőcs Tivadar felvetése az volt, hogy nem tudni, a vizsgálat milyen számokból fog kiindulni, azaz nem mindegy, hogy a beruházás értéke a korábban közölt 9,5 millió euró-e (amiről állítása szerint még mindig nem láthattak konkrét adatokat a tanácsosok), vagy esetleg a 14,5 millió euróval számolnak, amit a legutóbbi találkozón Dácz Gábor igazgató közölt. A kivizsgálásnak egyik lényeges feladata lesz a beruházás pontos értékének kiszámítása – hangzott el a válasz.

Az önkormányzatnál mindenképpen arra számítanak – és ezért is szavaztak egyöntetűen a tanácsosok –, hogy ki fog derülni, a jelenlegi ár túl magas, nem megalapozott, és így csökkennie kell.

Mint ismeretes, múlt héten nem fogadta el a testület az E-Star által kért és az Országos Árszabályozó Hatóság által megfelelőnek talált 7,5 százalékkal magasabb árat. A szolgáltató egyelőre nem reagált az áremelés elutasítására.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 16., szerda

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban

Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban
Hirdetés