
Fotó: Kristó Róbert
Rekordtermésre számítottak a gyergyószentmiklósi Agromec Részvénytársaság pityókaföldjein, az aszály miatt azonban közel felére csökkent a várt mennyiség.
2015. augusztus 28., 15:562015. augusztus 28., 15:56
A napokban kezdtek neki a burgonya betakarításának a Gyergyói-medence egyik nagytermelőjénél. A korai fajtákat szüreteli az Agromec, ezekből is egyelőre az ipari felhasználásra valókat. Szerződés kötelezi a részvénytársaságot Kelet-Európa legnagyobb chipsgyárának kiszolgálására, naponta 100 tonna krumpli kerül a mezőről a telephelyre, innen pedig folyamatos a szállítás a Bukarest melletti Popeşti-Leordeni-i gyárba.
Gyenge-közepes az idei termés – közölte Ferencz Béla, a részvénytársaság vezetője. Mint magyarázta, a hektáronkénti 25–30 tonnás hozam önmagában jó termésnek számít, de meg sem közelíti a várt mennyiséget. „Nem igaz, hogy nincs pityóka, mert a hektáronkénti 25 tonnás termés az jó. De ki merem jelenteni, hogy a tavasszal mutatkozó mennyiségnek 35–40 százalékát elvitte a nagy szárazság. Mi 50 tonnára voltunk felkészülve” – magyarázta az igazgató. Mint mondta – bár idén nem volt indokolt –, ugyanakkora befektetést fordítottak a betegségek és a kártevők ellen, mint általában minden évben teszik. „Kétszáz hektáron termesztünk burgonyát, ez cégünk főprofilja. Nem engedhetjük meg maguknak, hogy kockáztassunk, védenünk kell a terményt. Idén csak jelei voltak a vésznek, de elébe kellett menni, mert nem lehet kiszámítani, mi lesz belőle” – mondta.
A kezelések ezúttal fölöslegesnek bizonyultak, a valós veszélyt jelentő aszály ellen pedig egyelőre nincs ellenszere a mezőgazdasági vállalatnak. Gondolkodnak ugyan az öntözőrendszer kiépítésében, de a hatalmas anyagi ráfordítást igénylő beruházást még csak szándék szintjén kezelik.
Az idei „nagy ellenség”, az aszály egy dologban segítette a mezőgazdászokat: „feltornázta” a termények árát. A burgonya esetében míg tavaly ebben az időszakban 40 baniért kelt el az étkezési fajta kilója, most éppen dupláját kínálják érte a felvásárlók. Az ár mellett a krumpli méretével is bajuk lehet a háziasszonyoknak, az aszály miatt ugyanis a növekedés egy bizonyos fázisában megállt a fejlődésük – tájékoztatott a mezőgazdász.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.
Interaktív egészségügyi panelbeszélgetéseket indít a gyergyószentmiklósi kórház és az Itthon Közösen a Holnapért Egyesület, hogy hiteles információkkal segítse a lakosságot a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében.
szóljon hozzá!