
Nem egészen egy hét alatt 2125 lej gyűlt össze annak az összefogásnak köszönhetően, amellyel hokiszurkolók, jégkorongozó gyermekek szülei, és más sportkedvelők a gyergyószentmiklósi jégpálya világításának kicserélését célozzák meg.
2013. május 30., 10:592013. május 30., 10:59
A kezdeményezők szerint első nekifutásnak ez jó eredmény, öt nap alatt sikerült ezt az összeget begyűjteni. „Még az út elején járunk, nagyon sok emberhez nem jutott el még az üzenetünk, annak ellenére, hogy a teljes gyergyószéki média és más sajtótermékek is az ügy mellé álltak, és komoly formában népszerűsítik a gyűjtést. Számos félreértéssel, bizalmatlansággal is találkozunk: a leggyakoribb kérdés, amit feltesznek nekünk az, hogy „ki van a háttérben”. Nos, újra leszögezzük: ez tényleg sportszerető magánszemélyek kezdeményezése, teljesen politikamentes, és azt szeretnénk, ha így is maradna. Nem szeretnénk semmiféle formában, hogy bárki azt gondolja, egyik vagy másik politikus vagy szervezet van a háttérben. Ha a politikusok, szervezetek segíteni akarnak, megtehetik: nyúljanak a zsebükbe, és saját jövedelmükből tegyék hozzá a maguk anyagi hozzájárulását a jégpálya segítésére. Ezzel jó példát mutathatnak” – mondják.
A kezdeményezők egyébként minden alkalmat kihasználnak arra, hogy minél szélesebb körben ismertessék elképzeléseiket, jelen voltak, és sok emberrel elbeszélgettek erről az alfalvi napokon, de a gyergyószentmiklósi sportnapok első napján is. Eddig szinte kizárólag csak pozitív visszajelzéseket kaptak.
A héten zajló sportnapokon sátrat is állítanak a Művelődési Ház környékén, ahol várják az érdeklődőket, információkat adnak, és lehetőséget nyújtanak arra is, hogy az összefogás mellé állók átadhassák hozzájárulásukat.
Ahogy első felhívásukban ígérték, a kezdeményezés Facebook-oldalán hétről hétre feltüntetik az adományozók névsorát, és a hozzájárulások összegét, hogy teljesen nyilvánvaló legyen, mennyi folyt be a világítás felújítására. Az első összesítés 2013. május 31-én, pénteken jelenik meg. A Facebook-oldalon olvashatók azok az elérhetőségek is, ahol a kezdeményezés önkénteseit el lehet érni, és a helyszínek, ahol a támogató hozzájárulások megtehetők. A kezdeményezéshez további önkéntesek bekapcsolódását is várják.
A támogatási összegeket Gyergyószentmiklóson és a környező községekben is több ponton gyűjtik, ezek helyszínei és a kapcsolattartó személyek telefonszámai a helyi tévék képújságában ismerhetők meg.
Banki utalásokat jelenleg a következő számlaszámokon lehet megtenni:
ASOCIATIA SPORTIVA „AVANTUL”. CIF OR33122. CUI: 25628702. Transilvania Bank.
EUR:RO20BTRLEURCRT00R3312201
RON: RO19BTRL02101205R33122XX
A kezdeményezéssel kapcsolatosan további információk kérhetők még e-mailben a gyergyoi.jegpalya@gmail.com címen. A világításrendszer kicseréléséhez szükséges tervek készülnek, az új lámpák egy támogató jóvoltából a napokban meg is érkeznek Gyergyószentmiklósra.
Több pályázathoz és fejlesztéshez szükséges határozattervezetet is elfogadott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete szerdai rendkívüli ülésén. Napelemes rendszer épül a kórháznál, és digitalizálják a városháza működését.
Elindította a távfűtést Gyergyószentmiklóson a Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű (HVCSK). Három-négy nap alatt minden lépcsőházban kimelegednek a fűtőtestek. A lakókat kérik, hogy ellenőrizzék és légtelenítsék a rendszereket.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
szóljon hozzá!