
Fotó: Pethő Melánia
Lakók, intézmények gyűjtik a műanyagdugókat, juttatják el a Gyergyói Hírlap szerkesztőségébe, hogy közösen segíthessék egy sepsiszentgyörgyi kisfiú gyógyulását. A hároméves Oláh Badi István leukémiás, kezeléséhez kéri a segítséget családja.
2017. március 10., 16:582017. március 10., 16:58
Mint arról már többször is cikkeztünk, újrahasznosítható hulladékkal is lehet segítséget nyújtani, lévén, hogy van lehetőség az értékesítésre, az ellenérték célba juttatására. Ezzel a módszerrel már több magánkezdeményezés zárult sikerrel, és civil szervezetek is indítottak gyűjtéseket a bajban lévők megsegítésére.
A sepsiszentgyörgyi székhelyű Életmentő Kupakok Egyesület egész Sékelyföldre kiterjesztett hálózattal működik mind a rászorulók, mind a segítségnyújtók tekintetében. A gyűjtésnek több formája által igyekeznek segíteni a hozzájuk forduló rászorulókon. Többek között műanyagkupakokat gyűjtenek, értékesítenek, a kapott összeget eljuttatják a bajban lévőkhöz. Jelenleg egy hároméves, leukémiás kisfiú számára hirdettek kupakgyűjtést.
Mint korábban már több esetben, a Gyergyói Hírlap ezúttal is társult az akcióhoz vállalva, hogy a felajánlóktól átveszi, majd továbbítja a műanyagot a karitatív szervezetnek. Örömmel nyugtázzuk: szépen gyűlnek a dugókkal teli zsákok.
A napokban a gyergyószentmiklósi Kós Károly, illetve a Vaskertes iskolában összegyűjtött mennyiséget vettük át. A tanintézetekben folyamatos a gyűjtés, így minden felhívásra nagy mennyiséggel tudnak válaszolni.
A Kós Károly Általános Iskola az önkéntes programja keretében vonta be diákjait a jótékonykodásba. „Az érzelmi intelligencia talán fontosabb az életben, mint az értelmi intelligencia – ezt különböző programok által próbáljuk fejleszteni a gyermekekben. Úgy gondoljuk, hogy értékesebb felnőttekké válnak, hogyha fejlett az együttérző készségük, szociális érzékenységük” – fogalmazott az önkéntes program vezetője.
A városi gólyabálon is lesz kupakgyűjtés
A szombati városi gólyabálon is lehetőség lesz kupakok leadására. A szervezők nem csak a gólyapárokat, de a szurkolókat is arra biztatják, minél több műanyagdugót igyekezzenek összegyűjteni, hisz ez az akció a próbák egyike lesz, amire a leadott mennyiséggel arányosan jár a pontérték. A gólyabálon a kupakok tombolajegyre is válthatók – az egyébként 5 lejért vásárolható tombolát 20 dekagrammnyi műanyagdugóért adják. A szervezők szerint érdemes a tombolákra is ráhajtani, mert sok értékes nyeremény lesz. A fődíjnak például nem csak a szerencsés nyertes, hanem osztálytársai is örvendhetnek, hisz ezzel a nyereménnyel egy osztálynyi diák csónakázhat a Gyilkos-tavon.
Idén is elviszik a Maros megyei közösség imaszalagjait a csíksomlyói búcsúba. Az immár hagyománnyá vált kezdeményezés révén azok is lélekben jelen lehetnek a kegyhelyen, akik fizikailag nem tudnak elzarándokolni.
Sepsiszentgyörgyi középiskolásokat támogatnak a fejlődésben, kibontakozásban a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács és mentorai. Három hónap alatt látványos fejlődést értek el a diákok, ezért ősztől kibővített formában folytatják a mentorprogramot.
Ősszel megnyílik a sepsiszentgyörgyi kommunizmus múzeuma, ahol több ezer adományozott tárgy idézi fel a diktatúra hétköznapjait. A gyűjteményben lehallgatókészülék, cigarettásdoboznak álcázott fényképezőgép és egyenruhák is helyet kapnak.
Bemutatták a romániai magyar kisebbség 20. századi történelméhez kapcsolódó legfrissebb kutatási eredményeket a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban, ahol május 15–16-án mintegy tíz intézmény kutatói gyűltek össze egy vándorkonferenciára.
A gyógykezelési jegyek késői kiosztása, a vakációs utalványok értékének csökkenése, valamint az üzemanyagok drágulása is szerepet játszik abban, hogy kevés a turista Kovásznán, ahol a hétvégén szezonnyitó rendezvénnyel várják a városba érkező vendégeket.
Egy személyautó és egy motorkerékpár ütközött szombat délben Réty közelében, emiatt mindkét sávon lezárták az utat a rendőrök. Egy sérültet mentőhelikopterrel szállítanak kórházba.
Változatos programokkal, vásárral és koncertekkel nyitják meg a turisztikai szezont május 16–17. között Kovásznán.
Ahhoz képest, hogy mindössze heten jelentek meg csütörtök délután a sepsiszentgyörgyi RMDSZ-szervezet városjáró körútjának legújabb lakossági fórumán, széles skálát fogtak át a felvetett problémák. Ezúttal a városközpontban lakók panaszkodhattak.
Felpezsdült az élet Sepsiszentgyörgy arénájában, ahol sportrajongók helyett most az irodalomkedvelők ünnepelnek. A SepsiBook első napján több száz gyermek és felnőtt bizonyította be, hogy az olvasás és a könyvek szeretete egyáltalán nem divatjamúlt.
Jövő héten ilyenkor már úton lesznek a csíksomlyói Szűzanyához a felső-háromszéki gyalogos zarándokok. A pünkösdi búcsújárók Kézdivásárhelyről, Lemhényből, valamint Esztelnekről indulnak, és szívesen várják az új csatlakozókat.
szóljon hozzá!